Ultrabalaton 2015

Kelt: 2015.06.01

Ez lett az ötödik teljesítésem egy hosszabb távon.

Kicsit másképp, kicsit nehezebben döcögött ez az év edzések szempontjából. Mindent „emlékezetből” kellett tennem. De erre eredményes példa volt a tavaszi BSI Balaton Szupermaraton, az előző versenyem. És most újra Balaton. És egy adott helyzetből kell kihoznom a legtöbbet, amit lehet. Minőségi felkészülés sorozatom nem volt. Edzeni csak egy dolgot tudtam, a fáradtsággal való futást. Ezért az utolsó héten minden nap futottam és ráadásul a végén egy maratont, a Keszthelyi Kilómétereket.

Szerdán megnéztem a Korlátok nélkül című filmet. Ezzel tisztelegtem Steve Prefontain előtt, aki 40 évvel ezelőtt május 30-án vesztette életét, hogy lelkét viszont ránk hagyja. Rám is nagy hatással van, pedig nem vagyok bajnok, de ugyanúgy mindent bele szeretnék adni. Mi ezen az estén leszünk úton a Balaton körül. De a bölcs edzője, Bill Bowerman szavai is kísérik minden léptemet:

"A futás sokak számára csak értelmetlen időtöltés, ami ráadásul nagyon fárasztó. De, ha megtalálod a futásban a fáradtságon túl a szépséget és az értelmet, akkor talán egy másik értelmetlen időtöltésben is meg fogod találni, ....az életben."

Csütörtökön pedig véletlenül ugrott be, hogy a Rocky Balboa-t (6.rész) fogom megnézni. Végül is nagyon illett a körülményekhez és helyzetemhez. Rocky mondja: „Érzem, egy kevés cucc van még a pincében.” És az öregember, aki vidáman és egyszerűen él meg szerette volna még egyszer mutatni, mit tud.

Siófokon volt a szállásom, Horváth Peti barátommal voltam egy nyugodt, jó helyen. Kicsit korábban kellett így kelni, de sikerült minden szükségeset időben elvégezni. Belekóstolva a hajnali levegőbe, konstatáltam ideális futóidő lesz ma. Elrajtoltunk megannyi ismerőssel közösen. Rövid alsó, kompressziós zokni és hosszú ujjú fehér felső volt rajtam. Gondoltam én is kipróbálom. Véd a nap ellen, éjszaka pedig melegen tart. Mivel egyedül voltam, kísérő nélkül nem akartam öltözködni, végig egy szerelés volt rajtam. Az övtáskám is pont emiatt sokkal nehezebb volt, hiszen plussz víz a hűtés végett, meg az összes gél, szelet, amit ajándékba kaptunk a verseny szponzorától.

Nyugodtan, stopper és pulzusmérés nélkül róttam az elejét. Nem reklám akar lenni, és még nem is próbáltam, edzéseimen pedig nem is használok gélt, de a kapott PowerBar temékek jól üzemeltek. Óra elején egy gél, fél órában az energia szelet negyede, a pultról meg mindig csíptem fel valamit. Sajátos, egyedi technikám volt (és ezt így fogom tenni máskor is) a frissítő asztaloknál. Összefogtam két ízós és egy vizes poharat és a sátor korlátja mellé tettem az asztalon. A korlátba kapaszkodva leguggoltam, és így ittam ki a folyadékokat. Vagyis holtidőben nyújtottam. A meleg ételeket mindenhol kihasználtam. Tudtam, mivel egyedül vagyok, folyamatosan és rendben kell tartanom az „energetikát”. Semmi baja nem volt a gyomromnak. Most már a sóbevitelem aránya is meg van. Óránként 2 db Penco kapszulára volt szüksége a testemnek. Végig egyetlen görcsöm sem volt így. Sokat kellett pisilnem, viszont ez lehet a gélek és a koffein vízhajtó hatása miatt. Ezt azért még egy kicsit kutatnom kell később.

A technika után jöjjön a lélek, az élmények és a feladatok, mert az van egy hosszú „futam” alatt. Azt hisszük, hogy már mindent tudunk, okosak vagyunk. De újra és újra elrontunk valamit.

Balatonfüredre (43 km) Sznopek Józsival beszélgetve értem. Ekkor már vártam egy hosszabb sétát, ami meg is volt a spagetti elfogyasztása közben. A Nap már indult magasra, pedig csak 10 óra múlt. Nem soká, Aszófő után kezdődnek a dombok. Az elején még jó, de érzem, hogy sajog a baloldalom. Nem tudok úgy menni, mint előtte. Lesi Menyus érkezik. Minden Ok? Dolgozom rajta! (Az eredmény hirdetésnél mesél, hogy 10 fillért nem adott volna, hogy beérek.) Az övtáskám zavar, tehernek érzem, fáj a csípőm tőle. A hosszú kaptatón már kénytelen vagyok a nyakamban hozni. Lajkó Csabi utolérve kérdi segíthet-e, jól vagyok-e. Régről tudom a pozitív választ: „Jobban leszek!” Helyzetfelmérést tartok. A baloldalam tropa lett. Fáj a forgóm, ami feszülté teszi a combizmomat, és onnan le a talpamig. Egy-két combnyújtás átmenetileg rendbe hoz. De a fejemben kattog, hogy nem lehetek ilyen szerencsétlen. Most, mikor akarok futni, akkor meg nincs „mivel”.  Vászolyról szenvedve megyek ki. Sétával haladok, vagy valami hasonlóval. Lőw Andris beér és mint az Úr az égből mondja, nem „tetszik” a lábadnak ez az emelkedő. Nem tetszik ennek már semmi, és még csak az elején vagyunk a versenynek. Azzal most ne gondolj, mondja és átveszi az összes övtáskámat. Én meg megszabadulva terheimtől kimegyek az út közepére, ahol vízszintes és megpróbálok szimmetrikusan mozogni. Viccesen mondom Andrisnak, hogy kénytelen leszek futni és nem sétálni, mert akkor nem fáj annyira. Dörgicsére lejtősen érünk be, így a gravitáció is segített a beállt részek kimozgatásában. És tényleg csoda történt! Egyenletesen, együtt tudok haladni Andrissal Akaliig.

Aztán jött egy nagy fordulat. Annyira jól esett a futás, hogy dinamikusabb haladást tudtam elérni. Andrástól szótlanul elválltam. De jól tudjuk, hogy mindenki akkor megy, amikor megy neki. A hangulatom helyreállt és a Káli-mendencét végig élveztem. Örömfutás volt újra, mindenkivel szót váltottam és viccelődtem. Zánkánál látunk egy fura autóra szerelt csuklós szerkezetet kamerával. Erről kérdezik: Te vagy a Béla? Én hát! :-) Aztán egy hosszú szakaszon mellettem forgattak. Hogy mi lesz ebből még nem tudom. De előbb-utóbb kiderül majd.

Tervem az volt, hogy Köveskálig (78,3 km) egyenletesen futok, és utána pedig jön az ütemezett futás-séta kombináció. Így teszek és szépen, erőlködés nélkül haladok. Kíváncsian várom az új szakaszt, amivel 200,9 km-re bővült a táv. Hát szívatós az Ábrahám-hegyi részt. Nagyon gyönyörű panoráma nyílik innen, de a futóverseny átalakul hegyi túrává. Kapaszkodás közben „összeszólalkozok” a francia Sebastian-nal és magyar kísérőjével. Egy-egy szóval humorizálunk. Mesélem, hogy én itt élek és már négyszer sikerült a körbefutás. Néhányszor még látjuk egymást az út során. Legutoljára az eredményhirdetés előtt találkozunk össze. Eszti, a kísérője mondja, várjak egy kicsit. Sebastian akar egy emléket adni, de ne haragudj meg miatta. :- ) A fiún még a 30 órás futószerelés van. Leveszi a felső pólót, majd az alatti lévőt is és azt odaadja nekem. Ezt a Franciaországot északról délre átszelő futóversenyért kapta, ami 1.190 km. Merci.

A Badacsonyörsi pince bejárás szép és hangulatos volt, de itt sem lehetett igazán futni. Közeledtek az ismerős helyek, ahol az edzéseimet végzem. A Badacsony előtt a Római úton haladunk. Badacsonytördemicnél Lesi Zoli barátomat látom meg. Biztatom a továbbhaladásra. Közben a taktikán agyalok. Nem sokára hazaérek (Gyenesdiás). A bejáróúton egy bokorban van a váltócsomagom fejlámpa, gélek, egyebek. De ez újra megterhelné az övtáskámat, így telefonon segítséget kérek Juditomtól, hogy hozza ki nekem a hátizsákot. Balatongyörök szélénél nagy meglepetés ér. Szembe jön egy futó, mint aki eltévedt. Pátri Zoli barátom volt az, aki elém jött. Azonnal elkért tőlem mindent, hogy ne terheljen semmi. Nagyon vidám ember, rengeteget mesélt és elterelte figyelmemet a fáradtságról. Zoli fejlámpája is jól jött már, mert lassan be is sötétedett. A bejáróúton már várt Judit és Marton Jani szomszédom és barátom, aki már minden bokrot tűvétett, hogy megtalálja a csomagomat. Hahaha, de én jól eldugtam beljebb. Gyors átnyergelés a hátizsákban mindent, köszönés és megyünk tovább. Zoli rendületlenül fogadja a biztatásokat és viszonthajrázik a mellettünk elhaladóknak. Keszthelyen a vasútátjáróhoz érve kezdek elköszönni Zolitól. Erre mondja, átad engem Benőnek. Kiderült, barátaim összeesküdtek „értem”, hogy Balatongyöröktől Balatonberényig 30 km-es „futós” kíséretet biztosítsanak nekem. Benővel egy hete együtt futottunk be a keszthelyi maratonon. Neki az volt az első. Éjfél felé jár és ahelyett, hogy a távkapcsolón a csatornákat váltogatná, itt tartja szóval és ébren egyik futóbarátját. Ő is elvette a zsákomat és kérésre adta a vizet. Benő elárulta, hogy titkos szándékuk az volt, hogy „távol tartsanak” az otthon „melegétől” és kikísérjenek Zala-megyéből. Köszönöm Nekik ezt példátlan önzetlenséget, jóakaratot. Az örömteli találkozás mellett, a hatékony haladás is jellemezte ezt a szakaszt, mert jóval többet futottam két sétálás között.

Balatonmárifürdőn Dobi Zsiga barátommal és párjával találkoztam, aki most bringatúrázott. A frissítőponton spagettit kértem melegételként és itt leültem egy székre is. Kérdezi a kislány kié a spagetti. Mondom viccesen ide kérem és mutatok az asztalra. Aztán elszégyelltem magam és próbálok felállni, de egy másik egyénis kísérője szólt, várjak ő odaviszi. De csak két pillanat volt, hogy ütem, mert séta közben ettem meg. Mária után légüres tér lett, Balla Hajnival kerülgettük egymást sokáig. Alsóbélatelepnél a kanizsai váltós fiúknak köszöntem oda. Talán Fonyódtól indult el a kanosszánk Járfás Gyuszi, aki a barátjával futotta végig. Hol ők, hol én előrébb. A befutónál csak azért vagyok előrébb, mert hamarabb szerettem volna már „túllenni”.

Fáról bokorra, oszlopról szemeteskukára, piros autótól keresztutcáig, kanyartól horgászig, és na most hosszan a frissítőpontig haladva vettem be a várat. Minél többet futottam és kevesebbet sétáltam. Tudtam, hogy a vérbőség a kenőcse az izületeknek és azt fent kell tartani. Persze a bal sípcsontom is egyre többször szót kért, a jobb térdem is hisztizett időnként egy sort, de mivel nem álltam szóba velük, nem értek el nagy eredményt. Egyre többször nem sajnáltam az időt a guggolásra, nyújtásra, mert egyre keményedtek az izmok. Így 160 felett már egyre szenilisebb az emberfia, ha egyedül van. Egyre többször volt, hogy nem ettem eleget az asztalról, hogy nem töltöttem fel vízzel a flakonomat. Valahogy mindig kibírtam. Balatonszemes előtt hajnalban azonban éreztem, hogy baj lesz. Üresen kordult a gyomrom, szomjas voltam. Ezt most kell orvosolni. Hát stoppoltam. Egy autóról feltételeztem, hogy kísérnek valakit. Koldultam tőlük egy banánt, egy csomag kekszet és fél liter vizet. Szemesen megláttam őket. Mindkettőnknek csillogott a szeme, neki azért mert segíthetett, nekem azért mert segített.

Balatonföldváron találkoztunk és szomorúan öleltem meg Jeszenszky Peti barátomat, aki bicegve jött oda hozzám. Gyomorgondja volt és a szintidőből kijött. 25 km-rel a cél előtt egyre több futó biztatott, hogy gyerünk már nincs sok hátra. Megköszöntem kedvesen, de magamban mondtam, hogy ha tudnád nekem már 5 km is fényévnyi távolság. De hát minden relatív. A siófoki állomásnál Ivan Cudin jött szembe velem a párjával. Mondanám nagyképűen, hogy megismert, de ő is egy olyan kedves ember, aki bárkivel közvetlen. Kiköszöntem nekik, kezet fogtunk, gratuláltam neki. Szabadi-Sóstónál jött a nagy meglepetés minden tekintetben. A távolban meglátom Lőw Andris nagy termetét és mivel már jó messziről el kezdett integetni, szerintem Ő is megismerte futómozgásom. Hát ez rosszat jelent, akkor nem fejezte be. Nemsokára hozzá érek, vele van Hegedűs Kata is. Jó hideg tonikkal kínálnak. Andris természetesen elveszi tőlem a hátizsákot, csak víz marad a kezemben. Velem fut, dinamikusabban megyek. Talán az örömtől, hogy vette a fáradtságot és kijött elém, meg nagy kátyúból is Ő segített ki. Aztán mondja, hogy 500 méterre egy nagy fogadóbizottság vár engem. Na ne má’, hát hogy? És sajnos tényleg. Ott várt Németh Zoli, Kulcsár Andris, Lesi Zoli, Lesi Menyus. Persze, hogy rettentően boldog voltam látni Őket, de ez azt jelenti, hogy ilyen-olyan helyzet miatt ki kellett állniuk. Lesi Zoli kiáltása indított el az utolsó 11 kilométerre: „Béla, fussál értünk is!”

Nagyon nehezen akart közeledni a cél. A szép előny egyre csökkent, de a tartalék még így is nyugtató volt. Több pajti az utolsó emelkedőn már nem vállalta az erőlködést. De nekem az utolsó pillanatig futnom kell. Steve Prefontain is ezt tenné. Végül a célkapu. Az akarat végig az árnyékomban járt. Szóval, volt még egy kis cucc a pincében.

Most "szirtakizva". :-)