Balaton Szupermaraton - 2020

Balaton kör – 4 nap – 196 km – 21 óra 45 perc

Röviden: VIII. ker. :-) Ez lett a nyolcadik Balaton kerülésem négy naposan. Mikor neveztem rá, röpködtek, kattogtak előttem a legjobb teljesítéseim számai (PB: 17 óra 57 perc).

De ezt a sztorit az athéni 24 órás futásom átírta. Improvizáció. Az utóbbi hónapjaimat nagyon jellemzi. Bár hatalmas nóták tudnak születni, ha egyszerűen csak elkezded ösztönösen „játszani”. Az athéni körözés elkérte az összes lelkemet, az összes testemet. Így jár az emberfia, ha van egy Mediterrán Szeretője. :-) Odaadtam érte mindenemet januárban. Test és lélek harmóniája, a belső „pár-kapcsolat”. Figyelni kell az egyensúlyra.

De én hibáztam. Túl hamar, túl keményen folytattam tovább az edzéseket, mert majd megvesztem attól az akaratmámortól, amely Athénban hasadt ki belőlem. Ott Glyfada-ban a 181 km-en akár egy sejtszintű glikolízisben a vágy és a küldetés enzimjei faragtak minden szem fehérjéből és cukorból hatalmas akaratmolekulákat. Titkon örültem neki, mert régen éreztem már így. De a figyelmeztető „gyomrost” bekaptam, hogy mindig emlékeznem kell az alázatra. Szúró fájdalommal fáradt ki a jobb térdem.

Székely Éva :-( írja könyvében (Sírni csak a győztesnek szabad!) a 72-es müncheni olimpia 100 m-es női pillangó döntője után, hogy lánya a bronzérmes Gyarmati Andrea a szinte mellékesen feltett kérdésével ismeri el, hogy hibázott: „Mennyire ragadtam bent?” „Van abban valami nagyszerű, ha az ember tudja, képes az elkövetett hibákat vállalni.

Itt voltam tehát a borotvának ezen az oldalán, de a fejlődés, a továbblépés odaát van. Hogyan hát? Tánc lesz a borotva élén! Az akarat megvan és megvan a futóéveimre alapozott bizakodó merészség is. Három hét volt, minden nap egy kilométerrel többet. Az utolsó ezer métereken mindig viselve egy adag fájdalmat, hogy lássam jót csinálok-e. Futás közben pedig végig mormolva, hogy alázattal és becsülettel és így feszítettem mindig tovább egy kicsit a húrt. Lassan szimmetrikussá vált a mozgásom és az utolsó napra elvesztettem a fájdalmat is. Megcsináltam! Rengeteg tanulság, már megint.

Szóval, itt lehettem, végig mehettem. Nem tesztverseny lett, hanem egy becsületes kilométergyűjtős csodaszép kör. Már minden bokrát ismerem oda és visszafelé is. :-) Miért nem unom meg? Mert, ha állni is létszék a Balaton, de Én mindig más vagyok …

Különleges élmény volt még tartozni egy baráti csapathoz is Keszthelyről – Fogarasi Zsuzsi, Gerencsér Balázs, Marton János. Együtt éltük meg és így igazi „roadshow” hangulati is volt.

Már 2008-ban itt voltam a verseny bölcsőjénél. Habár nem tudok minden évben itt lenni, de Kocsis Árpi megtisztel azzal, hogy az első rajtszámomat, a piros 40-est nem adja ki senkinek azóta se. Köszönöm!

Mosolygunk a szépségkirálynőkön, de várjuk tőlük a mondatot: „Éljen a Világbéke!” Nos, én sem tudok mást mondani, mint hogy: „Örömfuti volt! Minden percét élveztem!” …. de, tényleg …. majdnem! ;-) :-)