Ultrabalaton 2010

Kelt: 2010.06.30

2010. június 19-20.

2010. június 19-20. IV. Ultrabalaton 212 km. Ebben az évben minden a hármas szám jegyében zajlik. Harmadik alkalommal vágtam neki ennek a távnak. Először 2008-ban 122 km-nél Balatonszemesnél (18:45:00) álltam meg, mert már túlléptem a szintidőt. Tavaly, 2009-ben már sikerült teljesítenem, 57. lettem 30:39:55 idővel.

Az idén nagyobb erővel és nagyobb lendülettel indultam el a rajtnál. Csak egy célt tűztem ki magam elé, 9 óra körül eljutni Balatonberénybe. A többi nem számít, bármi jöhet. Ennek rendeltem alá a tempómat, ami végül is egy kicsit gyors lett, sokat futottam 6 perces alattival. Az előrejelzések szerint szombaton lehetett volna esőre is számítani, de végül is egyre ragyogóbb és zavartalanabb napsütés lett. Örültem, hogy a Vászoly környéki emelkedőket stabilan meg tudtam futni. A meleget frissítéssel és locsolással jól kezeltem. 45 km körül kicsit döcögőssé vált, ekkor beért Lőw Andris, akihez társultam egy darabon. Kb. 10 km-en keresztül szuszogtunk szótlanul. Az edericsi sorompónál én elmaradtam, mert olyan szédülés és fülzúgás jött rám, hogy 5 percre le kellett feküdnöm egy fa árnyékába. Szerintem „alattomosan” napszúrást kaptam, pedig volt rajtam sapka és napszemüveg is. Kicsit gyalogoltam ezután, a mandulás aljában pedig, hideg csapvíznél „lefürödtem”. Helyre tett. Keszthelyre már nagyon jó állapotban értem, 7 óra 10 perc körülivel. Annyira feldobott, hogy elkurjantottam magam: „Keszthely! Itthon vagyok!” És kedves földijeim (Zömbik Laci, Bock Jani, Polgár Andi) elkezdtek sürögni. Két perc alatt kulacs feltöltés, kaja, extra leves, rövid csevely, aztán tovább. Lábaim kezdtek nehezedni. Tervemhez képest 10 percet késtem Balatonberényben. Itt Illés Gabi párja Ida volt olyan aranyos, hogy nekem is legyúrta a vádlijaimat. Nagyon sok ismerősöm hagyott el itt. Eddig teljesen egyedül, kísérő nélkül jöttem, Juditom és Attila kisfiam Balatonmáriafürdőn csatlakoztak hozzám autóval.

Fonyódig szépen eljutottam, de ott beestem egy „gödörbe”, azaz egy „agyi szakadékba”. Hisztisen el kezdtem gyűjteni minden olyan indokot (fáradtság, költözködésem nehézségei, stb.), ami miatt én „nem tudom” folytatni a versenyt, hogy felesleges tovább „kínoznom” magam. Már Juditra sem hallgattam. Egy kerítés tövében jó félórája gubbasztva jött el a „messiás” vígan dalolászva. Sznopek Józsi volt az és biciklis kísérője Évike. Megállt és kérdezte mi újság. Én mondom, de hadoválok. Mondta, menjek vele. Évi pedig, hozzá tette, hogy az „elnök úrnak” (klubunk) nem lehet nemet mondani. Nagyon érdekes, hülye agyamnak ez kellett. Lábaim bemozdultak, először gyaloglás, utána futás. Végül is Fonyódliget és Balatonboglár közötti 5,8 km-t szótlanul tempóztuk végig. Hálás vagyok Józsinak, hogy rám szánta figyelmét. Igazi futótárs, vagy talán sokkal több. Vajon tudnék-e ilyen lenni?

A lendület megjött, ezért Balatonbogláron nem időztem sokat. Átöltöztem szárazba (csak rövid felső, rövid alsó), újra kentem a hajlatokat, megettem a főtt kajákat, ittam egy kávét és 5 perc után indultam tovább. Kicsit sajnáltam, hogy Józsit nem vártam meg, de most kell ütni a vasat, mert meleg. És ötletszerűen újítottam a frissítésemben is. A kulacsomba egész éjszaka csak kólát tankoltam. Általában nem szoktam ezt inni, de most kiderült számomra is a hasznossága. Rázogatva a szénsav kimegy belőle, hidratálás, kalória, koffein. Az első 40 kilométeren felváltva ittam izót és vizet, utána pedig, csak tiszta vizet.  Egyébként én teljes mértékben az asztalokról táplálkoztam. Juditnál sem volt semmi plusz, ők inkább „mentális” frissítést adtak. Nagyon-nagyon lekopogom, de a gyomrommal megtaláltam a megfelelő kommunikációt. Az alaptáplálkozásom a keksz, a szőlőcukor, és az alma volt. (Bár én a kenyér és a csoki kombinációra esküszöm, de megkerestem a megfelelőit.) Ezekből minden frissítőponton fogyasztottam. Bevált alapelvem, nem összeenni mindent, és olyat keresni, ami minden asztalon ott lesz. Ezeket egészítettem ki időnként banánnal, barackkal. No meg mindig kerestem a citromot, ami jó volt savasodás ellen és azt tapasztaltam, hogy étvágyat csinált akkor is, amikor nem kívántam az evést. Főtt kaját ahol volt, feltétlenül ettem, és amitől féltem a levesek is bejöttek. Nem tudom miért, de kerültem az aszalt dolgokat. Sósat sem ettem, mert ezt sótablettákkal pótoltam. Viszont nagyon bejött a méz, ami kellemes kiszerelésben volt, így néhányat magammal vittem az övtáskámban arra az esetre, ha kevesebbet frissítettem volna az előző pontokon. Az utolsó negyedben pedig sokat ettem paradicsomot is. Jól jött volna a dinnye is, de tudom az időjárás most nem kedvezett neki. Hajnalban viszont leálltam a kóláról. Ezeken kívül sótablettát és magnéziumot ettem még időszakosan. Balatonvilágosig éjszaka és hajnalban szépen haladtam. Taktika volt, hogy a frissítőponton összegyűjtött elemózsiát kb. 500 méteres gyaloglással fogyasztottam el, utána általában folyamatos futás a következő pontig. Közben Siófokon hatalmas baráti fogadtatás várt Csőre Ernő részéről, akinek köszönök mindent.

Világoson ismét összetalálkoztam egy rövid időre Lőw Andrissal, aki bámulatos türelemmel és rendíthetetlenséggel darálta a kilométereket. (Hát igen Ő biztosan nem hisztizett egyetlen egyszer sem, úgy mint te.) Az esti „malőröm” ellenére 24 óránál 174 kilométert futottam. Juditom ismét buzdított, hogy próbáljak meg egy vagy két órát javítani a tavalyi időmön. Minden esélye meglenne. Szégyellem, de nem igazán „próbáltam” meg. Egyenletesen haladtam, de egyre több gyaloglással. Ráadásul Alsóörsnél kapott el az a hatalmas zápor. Kezdetben még futottam az esőkabátban, de ahogy megtelt a cipőm hideg vízzel, előjöttek a T100-as „kellemes” élményeim és inkább beálltam egy eresz alá, amíg le nem csendesedett. Pedig nyugodtan el lehetett volna ázni, mivel félóra múlva olyan meleg lett, hogy mindent felszárított. Azt is sajnálom, hogy ezeket az emelkedőket nem igazán futottam meg, pedig megígértem magamnak. Viszont elhatároztam, hogy Balatonfüredtől már végig tolni fogom. Így tettem. A tihanyi emelkedőn azonban utolértem Illés Gabit, aki már az előző 40 kilométer óta szenved az ínhüvely gyulladásával. Akkor ott úgy döntöttem, hogy a 30 óra körüli beérkezés nem ér annyit, hogy a Gabit itt hagyjam egyedül. Így az utolsó 4 kilométert szépen legyalogoltuk, hogy a végén összefogózva, közösen szakítsuk át célszalagjainkat. Az időm így 30:46:21 lett.

Megcsináltam és ismét sokat tanultam:

1. A célverseny előzményét és körülményét tényleg nyugodttá kell tenni, hogy a motiváció folyamatosan meg legyen, és erős legyen.
2. Ha ez még sem sikerülne, akkor sincs pánik, mert vagy olyan erős, hogy átmeneti megnyugvás után ismét lendületet nyerj.
3. És persze mindig hallgass a segítődre, ő jobban ismer téged. (Tényleg kiröhögöm magam, hogy olyan erőnléttel meg akartam állni!)
4. Fáradásnál nem lenne hülyeség ezt a tempóváltást alkalmazni, felrázott a tunyaságból.
5. Tudatosabban kellene alkalmazni 80 km fölött az 500 m gyaloglás és 3000-4000 m futómozgás verziót.
6. A gyomor szuper volt, enni és inni kell folyamatosan azokat, amik beváltak. Leves, kávé, kóla jöhet. Ha pedig hív a természet, akkor nyugodtan el kell menni.
7. A dörzsölés elleni kenéseket egyszer meg kell ismételni.
8. Az időjáráshoz pedig, alkalmazkodni kell, nem megtorpanni.

No és van még egy fotóm, amit féltve őrzök, azt hiszem sejtitek miért: