A "három testőr" egyike

Elterveztem, hogy írok egy részletes beszámolót a Spartathlonról, készültem is rá, de vártam a vállműtétem-gondoltam lesz időm, majd utána megírom-. Szerettem volna segíteni a leendő hősöknek, átadni azt a kevés tudást, tapasztalatot, ami rám ragadt. Buzdítani, hogy merjetek hinni magatokban úgy, hogy közben tiszteljétek a távolságot és magát a versenyt. Alázat nélkül nincs célba érés, őt nem várja a király. De Véghati és Ernő barátom megelőzött, sokat hozzátenni nem tudok. Valójában az első 40 km-t futottam egyedül, amiben problémám csak annyi volt, hogy utálom a verseny elejét. Nyomaszt a füst, a nagy forgalom és a fényképet készítő futók tucatja, különösen akkor, amikor már érzem a futás okozta fáradság első jeleit. Aztán megjött az Ati és jó lett minden. Így egy hónappal a verseny után, úgy gondolok vissza, mint az év legproblémamentesebb futására. De valójában az utolsó 20-25 km-t leszámítva, nem is volt semmi gond. Persze a 35 óra 59 percért futottam.

Így a beszámoló helyett-előre is elnézést kérek mindenkitől- a 2009 szept. 25- ig bejárt utamat írnám le, egészen az őskortól.

Na ne ijedjetek meg csak 1986- tól, amikor lefutottam életem első maratonját, ami 3 óra 21 perc lett. Soha többet!-mondtam mindenkinek Ez a soha 3 évig tartott. Eltelt időben persze tovább futottam 6- 10 km-eket naponta kb. 30-40 km-es hetekkel. Elég gyors voltam, tudtam futni 4 perces km-t  20- 25 km-ig. 1989-ben a 3 órás álomhatárért küzdöttem. Meg is lett a 3 óra 33 perc sok sétával és olyan fáradtsággal, amit csak később éreztem, már ultrás koromban. Megint jött a soha többet. Ez már csak 2 évig tartott.1990-ben a Futapesten voltam. Ott jutottam egy versenykiíráshoz. Ez a verseny az első Bécs- Budapest volt. Megcsapott a kihívás szele és elfújta azt a kevés agysejtemet is ami volt. Egy sejtem azért maradhatott, mert ki tudtam tölteni a nevezési lapot és 1991-ben ott álltam a rajtnál.

Belekerültem egy más világba, az ultrások világába. Itt hallottam először a Spartathlonról. Ott ismerkedtem meg Frank Tibivel, Nemes Attilával, Rápolti Gyulával és a többiekkel. Láttam küzdeni Bogár Janit és Kis Király Ernőt a győzelemért. Löw Andris, mint a legfiatalabb célba érő díját kapta meg. Két maratonnal a hátam mögött nem messze jutottam. Második nap 80 km- nél ínhüvelygyulladást kaptam, így a versenyt feladtam, de nagyon büszke voltam magamra.

Volt még egy zöldfülű a mezőnyben, akivel együtt adtuk fel, majd a következő évben együtt futottuk le. Ő Ispánki Zoli, aki akkor végezte a 8. osztályt az általánosban. Ő is büszke lehet magára.

Korosabb lévén előbb lettem spártai hős, mint Ispi, hisz 1993-ban nagyot mertem hinni.    Áprilisban kezdtem a felkészülést, de május elején még csak félmaratont mertem futni és május végén is csak az 50 km-t választottam a 100 helyett. Júniusban az Elvíra maratonin lefutottam életem 4. hivatalos maratonját 3 óra 18 perccel. ( Harmadik Velencében volt a Bécs- Budapest előtt 1992-ben 3 óra 12perc ) Még nem neveztem be. Vártam a szegedi 24 órás futást, ahol a spártai limitet tűztem ki célul vagyis a 172 km-t. Nem tudtam mi vár rám. 24 óra múlva megtudtam. Fosáshányás, vércukor mínusz, görcsök, futás ájulásig. Ezek új dolgok voltak számomra. Eredmény 192,4 km, és megint nyertem. Azért jó az ultrafutás mert mindig nyerek.

Nevezést beadtam, készülődés ezerrel.(Ekkor még nem kellett máj. 31-ig benevezni és elég volt a helyszínen fizetni.)

Egyik emlékezetes edzésem, mikor augusztusban két biciklis barátommal Bajáról elfutottam Tatára, majd másnap lefutottam a tatai minimaratont. Ez az edzés 4 napig tartott, persze sok megállással és ökörködéssel. Emlékszem a 14 km-es távot 57 perc 14” alatt futottam, igazán jól ment. Haza már busszal mentem. Ezzel együtt augusztusban 831 km jött össze. Mivel ekkor még tanítottam, így tudtam kétszer edzeni, könnyen gyűltek a kilcsik Szeptemberben még elindultam a Bükki hegyimaratonin. Ez kéthéttel a Spartathlon előtt volt és meglepetésemre 3 óra 04 percet futottam. Egyéni csúcsom ekkor már 2 óra 56 perc volt, amit a szegedi 24 órás előtt értem el.

Jött a Spartathlon.

Az elején a 92-ben teljesítő Méreg Józsival és Rápolti Gyuszival mentem, de 30 km-nél elhagytam őket. Utánam is szóltak- Zolika egy kicsit gyors lesz! Nem hallgattam rájuk, jól esett a futás. Az utolsó 50 km-en meg már a gyaloglás sem. Úgy emlékszem vissza, hogy az utolsó 60 km-en már nem tudtam futni, csak húztam magam. Tehettem, mert a 24 órám közel 190km volt. Ezzel a vánszorgással értem utol Andrist, aki szintén nem érezte valami jól magát. Megfogtuk egymás kezét és besétáltunk a célba.

Edzésnaplóban ez áll: MEGVAN! Helyezés: 44; Idő 35 óra 40 perc; Indult: 131 fő

Ezzel az 1993-as évemnek még nincs vége. Azóta is visszagondolok erre az évre valószínű, hogy itt durrantottam el az összes puskaporomat. Spartathlon után egy héttel Visegrád- Bp. maraton 2 óra 56 perc, majd rá egy héttel Velencében egyéni csúcs 2 óra 51perc, majd a rá következő héten Bécs-Budapest egyéniben 8. hely. Itt ismerkedtem meg Szabó Gézával, aki 12 órán 140 km felett tudott és már győzte le Kis Király Ernőt. Sokat futottunk együtt, jókat beszélgettünk.

Volt egy 6. osztályos biciklis kísérője, aki a szorzótáblát tanulta, mert egy kicsit le volt maradva a többiektől és a Tour De Francéról álmodozott. Illető fiatalúr nem volt más, mint Véghati, ö még akkor nem futott.

Még kétszer próbálkoztam a Spartathlonnal. 94- ben az időeredményért kiutazva, alázat nélküli futással, az első komolyabb problémánál feladás, majd 1996-ban eszetlen futással 100 km bőven 10 órán belüli kezdéssel 223 km-nél kiszállás a versenyből. (Lehet hogy magyar csúcstartó vagyok?)

Most 10 évet ugrok, hisz munkahelyi váltással, olyan világba cseppentem, ahol a pénz keresése, hajszolása töltötte ki az életem. Rengeteget dolgoztam, tanári fizetésemhez mérten sok pénzt kerestem, de 1 km-t sem futottam. Hiányzott a futás. Próbálkoztam, de nem ment. Megismerkedtem Mónikával, aki életében még 1 m-t nem futott. Elkezdtünk futni. Ő továbbfutott, én abbahagytam. Kb. 4 év telt, amikor kitaláltam, hogy meglepem egy római maratoni nevezéssel. Ez volt élete első maratonia. Ha már kint vagyunk, akkor futok én is – gondoltam és elkezdtem az edzéseket. Egy hónapnyi edzéssel, max. 10 km-es futással ott álltam a rajtnál. Lassan kezdtünk, de én csak lassultam. 25 km-nél elküldtem Mónit, hogy hagyjon magamra. A maradék 17 km-en 17 percet kaptam tőle. 4 óra 02 percet kínlódtam.

MEGVAN !

Majd 2006-ban Baján sétálgatva 20 kg zsírral a hasizmomon találkoztam egy régi barátommal, akivel azóta már utáljuk egymást. Ő Fendrik Laci, akivel 1996-ban a szegedi 12 óráson ismerkedtem meg. Mesélte megy a Spartathlonra és már kétszer le is futotta. Laci pozitív enegiája mellbe vágott és azt mondtam neki- elfújva azt a maradék 1 db agysejtemet-jövőre megyek én is.

Felmondtam, abbahagytam, kiszálltam a mókuskerékből. Munkám nincs-azóta már pénzem sincs- de futok, újra futok.

Aztán olvastam a beszámolókat. Simon Laci 20 év után. Ejha !!

Elkezdtem edzeni. Nagyon lassan,de nagyon keveset bírtam csak futni, viszont nagyon elszánt voltam. Amikor már félórát kocogtam megállás nélkül, akkor örömömben megveregettem a vállamat  ( akkor még volt benne szalag ). Sok időbe telt, hogy 2007 márciusában a Pécs- Harkány futóversenyen ott állhassak a rajtnál. Csak egy cél lebegett előttem, lefutni a távot. 25 km .

MEGVAN ! Visszatértem.

Közben nézegettem a fórumot, ismerkedtem a nevekkel. Olvastam a kisbéri 100 OB-t, Reményi Laci gyors kezdését, Cserpák Józsi, Pető Pisti okos futását, Zahorán Jani győzelmét.

Na, majd jövőre! 8 óra 13 perces egyéni csúcs, mit nekem egy 8 óra 50 perc. Azóta se futottam 10 órán belül.

Felállítottam az edzéstervemet és átgondoltam a versenynaptárat. Ha szeptemberben Spartathlon, akkor kell egy ultra tavasszal. Gondoltam elindulok a sárvári 12 órán. Én jobban szeretem az órás versenyeket, mint az időre futást, mert agyilag jobban elviselem, ha gyalogolni kell.

Mónival közösen edzettünk, mert nálunk minden közös kivéve a lakása, meg a gyerekek.

FUTÁS, FUTÁS, FUTÁS

Sárvár előtt volt egy maratonunk Pécsen, ami nekem nem is volt olyan rossz, hiszen csak 40 perccel futottam rosszabbat az egyéni csúcsomnál. Majd egy 70 km- es teljesítménytúra Kiskőrösön, ahol az öregek megmutatták hol a helyem. 9 órán kívül futottam és még hegy sem volt. Móni itt rám várt, neki jobban ment. Mátrabércen a „nagycsapattal” értem be, ők nevetgéltek én kipukkadtam, de 8 óra 8 perc lett és ezen a versenyen még hegy is van. Móni kb. 1 órával utánunk jött.

Elérkezett Sárvár és a rajt előtti örömködések a több mint 10 éve nem látott társakkal egy csoda volt. Gusztira emlékszem, megöleltük egymást. Verseny közben feltűnt egy öreg bácsi, akinek billegő futóstílusa nagyon hasonlított egy spártai hősre, Szahara futóra, Frank Tibire. De Tibi nem lehet, mert ő fiatal, sudár és HŐS. Hoppá ! Az már tízenpár éve volt, villant be sejtmentes agyamba. Összeölelkeztünk és mentünk tovább. Vége 113 km lett, 10 óra 13 perces 100 km. Sikerült a 10,30, de ezt senkinek sem mondtam, hogy ez a cél. Megvan a limit a nevezéshez. Móni 106 km és kb. 11 órás 100 km, neki nincs meg, de megyünk Bécsbe, ott meglesz. Bécsben nagyon meghaltam, közel volt a Sárvár. Mónikával együtt 10 óra 47 percet futottunk, így csak 17 percet kellett kozmetikázni a nevezésen ( Egyébként a 106 km-t is elfogadják)

Kicsit gyorsítok a tempón, mert így soha nem jutok a végére.

Elkezdtük a konkrét felkészülést a Spartathlonra. Az Ultrabalaton volt az egyik legfontosabb állomás. Mondtam Móninak, hogy semmit ne nézzen csak a spártai limiteket. Tehát a 81, 124, 148, 172, 195 km-eket. Neki 180 km-nél inhüvelygyulladás miatt fel kellett adni a versenyt. De a limitek meg voltak. Nekem jól ment 26 óra 7 perc. Pont 113 km volt a 12 órám és 201 km a 24.

Még három hónap edzés állt előttünk és elég nagy elszántsággal készültünk. Addig nyomtuk az edzéseket, amíg Mónika szépen nem fejlődött én meg szépen nem sérültem le. Olyan alhasi fájdalmaim voltak, hogy a lépcsőre alig bírtam feltenni a lábam és hanyattfekvésben nem tudtam felemelni. De Zolika kemény csávó ott állt a rajtnál. Miben bízott? – Ja nincs agya!

Mónikáról nem írok többet, - hisz tudjátok.

Én viszont keményen küzdöttem!

Tavalyi évem jobban indult és ha nincs a Bécs – Budapest , akkor hasonlóan ér véget , mint az előző. Sárváron24 órán futottam, de Ultrabalatonon 26óra helyett csak 8 órát, viszont a keszthelyi kórházban 5 órán át volt bennem az infúzió. Borzasztó körülmények….Ott már tudtam, hogy jövőre vagyis az idén inkább lefutom.

Sprtathlonra jó erőben mentem ki és ha 186 km akkor le is futom.90 km-től folyamatosan hánytam.Lehet, hogy az alkoholmentes sör , dinnye tejberizs nem jött be? Epét akkor hánytam utoljára, amikor bevonultam katonának, most ez is sikerült! Kazuár azt mondta, hogy elcsesztem a frissítést, igaza volt. Idén az alkoholmentest átcseréltem igazi sörre és bejött. Köszi Laci, a barátoktól mindig tanul az ember! Bécs –Budapest kárpótolt, de csak kicsit. 15 év után újra!

2009  január 176 km, február  390 km, március  633 km (benne négy napos edzőtábor Lacival és Mónival közel 200 km, jótékonysági futás 90 km), április   546 km hétvégi hosszúkkal.

Májusban bergámoi 24 órás, 200- ért mentem , 186 lett. Megtettem mindent . Sokat hánytam. Együtt voltunk Szitó Ervinnel és Lőw Andrissal, megismerkedtünk Szabó Sanyival, Cserpák Józsival, Molnár Tamással ,Gurdon Évivel és párjával Bocskai Pistivel.Jó volt így együtt.

Majd május végén elmentünk Zánkára Fendrik Lacival, Véghatival, Mónikával Egy három napos örömfutásra. Nagyon jó időben, nagyon jól ment a futás. 2006 óta most éreztem először azt az erőt, amit az ultrafutás adott nekem , amit már nagyon rég éreztem , azt a dimenziót, amiért futok.

Ultrabalatonon egy célom volt , hányás nélkül végig futni. Ez is MEGVAN!!!  Hányósok figyelem, B6 vitamin!

Júliusban laza 300 km futás sétákkal megspékelve .

Augusztus 1-től visszaszámlálás . Éjszakai 100 km –es futás Fendrik Lacival Szegedtől Bajáig. Mindkettőnknek nagyon jól ment. Majd vászolyi edzőtábor Véghatiéknál, közös futások Soós Petivel és Kiss Zolival ahol sokat futottunk , sokat beszélgettünk , de még többet söröztünk. Szeptember elején mecseki edzőtábor Ervinéknél 12fő spártai hősjelölttel és egy ínszalag szakadással.. Szeptember 26 - án célba érés  Attilával és Ernővel. MEGVAN!!!

Köszönöm Barátaim, köszönöm Monika! Hajrá leendő hősök, vár a király benneteket!

Ui. A sör mindenre jó!!!

(Forrás: Spartathlon fórum)