Spartathlon 2010

Kelt: 2010.10.20

2010. szeptember 24.

Egy hónapig tartott eldöntenem, hogy a vizes pohár vajon félig tele van-e, vagy félig üres.

Szerettem volna többet, szerettem volna az egészet. Minden előző kilométerkövemmel közelebb akartam jutni, és belépni a Mennyországba. Bennem dübörgött kilenc hónapig, 5300 kilométeren keresztül, átlagban napi 2 óra 20 percen át ez az őrült akarat.

Vajon..? Miért….? Vagy….? Ha….? Csomó válaszra váró kérdés. Sokkal nehezebb az idén feldolgozni a történéseket. Mert volt mindent megpróbáló, becsülettel teli munka, de még sem jött az eredmény. Úgy vélem, itt nincsenek képletek, hogy ha megoldom, akkor ott a megoldás. Mélységesen tisztelek mindenkit, aki most és ezelőtt végig tudott menni ezen az úton. Aki teljesített persze már ismer összefüggéseket, és el tudja mondani, hogyan lehet. De ennek a versenynek ezer arca van, többfajta nevetős és persze számtalan sírós is.

Ismét a tanulság! Tudnom kell, hogy nagyot akartam, nagyot akarok. Négy éve még az első maratonimat lihegtem be 5 órával. Be kell látnom én nem tudok csodát, csak földi halandó vagyok, aki még útközben van, és jócskán. Végig kell járnom a piramis fokokat. Igenis, a pohár már félig tele van! Tovább kell dolgozni, mást és másképp, hogy megteljen a másik része is. Hogy mikorra? Nem tudom…. egy év, két év, három év …… mindegy!

Nem tudom feladni, mert „bárhová megyek, Te ott állsz az út végén”!

És ha már ilyen vizekre eveztem, akkor „azért vannak a jó barátok”, hogy ……… Köszönöm mindeninek, akár némán hallgatott, akár félve kérdezett, akár „piszkált”, akár „lelkileg rugdosott” az elmúlt hónapban.