Sárvár 2010

Kelt: 2010.04.30

2010. április 24-25.

Sárvár 24 órás OB. Igazából nem kemény kőből faragott, hanem sárból és törekből lett összegyúrva valahogy, ami megszilárdult. Mondják ugye, hogy sárból várat nem lehet építeni, de itt Sárváron :) ez is lehetségesnek tűnt.

Ezen a versenyen is már harmadszor tettem tiszteletemet. A 2008-as debütálásom nagyon jól sikerült: 168 km. Akkor Juditom végig szenvedett velem nappalt, éjszakát. Tavaly már nem vártam el tőle ezt az áldozatot, éjszaka elküldtem aludni. Talán ez lett a vesztem, 15 óránál 124 km-rel kiálltam, fejben feladtam, pedig 111 km-es 12 órám volt. Tavaly sokáig „hordtam” ezt a sebet. De talán ezután vert gyökeret elmélkedésem, miszerint: „A sikerhez sok-sok edzésre van szükség, a még több edzéshez kudarcok kellenek!" Az idén már egyedül jöttem busszal, és megbeszéltük, hogy Judit csak vasárnap érkezik a befutóra, meg hogy hazavigyen. Úgy gondoltam, már „nagyfiú” vagyok.

Készítettem egy gyors statisztikát az elmúlt időszakról, konkrétan az elmúlt 38 napról, bő 5 hétről. Lefutottam 522 versenykilométert (BSI Balaton kör-195 km, Veszprém 6 óra-63 km, Kisbér 100 km, Sárvár 24 óra-164 km), ahol számos esetben nagy örömömre sorban megdőltek eddigi eredményeim. De a versenyek között még további 482 edzéskilométert is sikerült teljesítenem. Hálát adok, hogy kaptam elég erőt hozzá minden sérülés nélkül.

Tehát Sárvár. Minden versenynek megvan a saját taktikája, de 24 órát futni nagyon összetett feladat. Napközben el kell viselni a meleget: sapka, napszemüveg, naptej, folyamatos fej locsolás. Eleget és jól kell inni: víz, izó jó arányban. De ne túl sokat. Igen, most tapasztaltam meg, hogy ilyen körözős versenyen, mikor fáradsz hajlamos vagy motiváció végett szinte minden körben „megjutalmazni” magad egy pohár löttyel. De csak 4-5 km-enként van szükséged ütemesen. Esti öltözködés: ha futsz vékony is elég, de ha 5-10 percre leülsz valamit matatni, már dideregsz. Na és persze az éjszakai műszak: a monoton üres csend. Erre jók a „pajtások”, akik minden körnél buzdító szavakkal vagy megerősítenek, hogy szépen haladsz, vagy megpróbálnak felrázni az erőtlen letargiából. És lehetne még sorolni, hogy egyébként, friss üde állapotban is milyen dolgokra kell koncentrálni.

"Gyarló" emberként erre a versenyre is vágyakkal jöttem ide, pedig igazán tudnom kellett volna, hogy ez egy "gyors", következő állomás. Az eredményesség érdekében tényleg sokféle taktikával lehet futni. Három szakaszra bontható a verseny: a nappal, az éjszaka, és a másnapi végjáték. A gyakorlat szerint az éjszaka folyamán jelentősen átrendeződhet a sorrend. Én nagyon óvatosan kezdtem 6 percesekkel, de a nagy meleg miatt ezt is feszítetten tudtam tartani. Sokat köszönhetek a „Bűnözők” váltócsapat tagjainak (Pecsenye, Németh Zoli, Csőre Ernő), nemcsak a névválasztásuk volt aranyos, hanem körönként lehagyva kaptam tőlük a „lelki cuccot”, de a lányok is ezt tették, Horváth Móni és Mateve. Már ekkor éreztem, hogy nagyon fáradtan futok. A 12 órát 93 körrel fejeztem be, tehát a vágyaknak annyi, és itt állunk a tények világában. Innentől a hullámvasút jelző a legideálisabb. Bérces Edit is folyamatosan ápolt támogató szavaival. Hajnali 3-ig 128 körig hol fent, hol lent. Egyszer vidám, erős menetek, máskor lehangoló erőkeresés. Azt hiszem ezeknek a hangulatváltásaimnak pont szemtanúja volt a közben megérkező Vajda Anita is, no meg Lubics Szilvi is, aki belülről, futás közben látta ezt a jelenséget. Lekörözve engem, néhány odavetett csendes szava nagyon sokat keményített küzdelmemben. Anita szurkolása is jólesett minden körben. Köszönöm lányok.  

A "belső" fáradtság azonban teljesen elmélyült, míg nem kinyírt minden motivációt bennem. Már azt sem tudtam, miért vagyok itt? Ezt a legszomorúbb megtapasztalni. Kedves virrasztó, Csőre Ernő barátom végig látta ezt a lelki vergődést és köszönöm neki is buzdító szavait. Nagyon tudta, mikor mit kell mondani. De hajnali 3-kor semmi nem hatot rám, úgymond padló. Egy lehetőség volt, kiállni, aludni. Se hálózsákkal, se takaróval nem készültem. A Városháza előterében, minden meleg ruhámat magamra véve, öt lábtörlőt tettem egymás mellé, hogy mégse fázzak fel. Azzal a tudattal hajtottam álomra fejemet, hogy reggel jön Judit, megment és hazavisz.

Három órás alvó didergő törődés után látva a világosságot belső hang szólt: menni becsületből. Negyed hétkor újra beszálltam. Újra erőt éreztem, a maradék 3 óra 45 percet átláttam, megterveztem és még 31 kört futottam. Az utolsó egy órában "hatalmas" tempót diktáltam. Lőw Andris csibész beszólásaival nem engedett még egy-két lépést sem pihenni. 7 percesekről gyorsultam tovább, hogy az utolsó kettő 5:45 alatti legyen. Utóbb derült ki, hogy az utolsó, még bepréselt körrel két helyezést javítottam is. Tehát a vége csak a végén van!

Félelmetesen csodálatos, eufórikus hangulat, szurkolás támadt az egész pályán az utolsó percekben. Minden felől csak biztatást hallottál. Én pedig megrészegülten, levegő után kapkodva megtaláltam a lelki békém, megtaláltam a becsületem.

Végül is erőfeszítésem eredménye: 164,23 km, abszolút 11. hely a 40 indulóból, a 45-49 éves korosztályban pedig a 3. helyezést jelentette. Extra boldogság volt a korosztályos díjazásnál Szőnyi Ferenc, decaironman világbajnokkal egy dobogón állni, aki 239 km eredménnyel nyerte a férfiak küzdelmét.

Nagyon sok óvó, biztató, lelkesítő szót kaptam barátoktól, ismerősöktől, együtt érzőktől. Mindenkinek köszönöm. Futótársaimnak pedig, gratulálok a nagyszerű küzdelmeikért.

A legfontosabb eredmény számomra azonban az, hogy megértettem: ennek a szakasznak vége lett! A boltot bezárom egy időre, és elmegyek szabadságra, mármint futásügyileg. Semmit nem tennék másképpen, mint amit tettem az elmúlt 5 hétben. De a GPS-t újra kell programozni, nehogy zsákutcába jussak. Át kell értékelnem további munkatervemet. Bízom benne, hogy megtalálom az újabb, megfelelő verziót.