Napsugár

Kelt: 2021.09.24
Glyfada. Athén. Szeptember vége. Ismét a jól ismert homokos parton ülök. Hányadszor? Már a nyolcadik. Megbánás nélkül vagyok.

Egyedül indultam neki. Konokság volt? Most Önbizalomnak neveztem. A Csatorna után kikecmeregtem a testi-lelki küszködésből. Csak pár percem maradt. Pont annyi, amíg a Nap sugara a Földre ér. Csupán ennyi ideje van folyton, mégis mekkora Csodát tesz. Megértettem!

Órákon át csak percek léteztek. Hatalmas tanító! Megvilágítja, hogy mit tegyél, mi a fontos, mire van szükséged az Úton. A Hegynél elfogyott az idő a csodatevésre.

Sorsom? Számtalan döntést pedig „én” hoztam egész életemben, hogy újra és újra itt vagyok. A régiek azt mondják: „Amor fati!” Teremts magadnak olyan végzetet, amit szeretni tudsz!

Hálával tartozom a Mindenhatónak, hogy betlehemi csillagnak szánva követhetem a végzetem, mely ígéri valaminek a születését, a szenvedését, az örömét és az elmúlását.

Megtisztelő, hogy a görög Istenségek a Spartathlont jelölték ki az életem vezérfonalának, ami folyton más és más módon tárgyiasult. Volt mézes madzag, ami elcsábított. Aztán marionett bábu cérnájaként rángatott a fölényesség felé. Míg majdnem akasztó kötelemmé vált megfojtva a gyarlóságomat.

De az idő mindig segít. Talán még a szintidő is. Ma már buddhista áldózsinórnak tartom, mely visszavezetett az alázathoz és minduntalan az együttérzésre figyelmeztet, amíg a gondolataim létezni fognak.

A naplemente rabul ejt bárhol is érjen. Nyugalommal üzeni, hogy holnap újra visszatér. Csak meg kell várni. Jönni fog! A mérce magasan van. És nem vagyok sebezhetetlen. Most már tudom. De azt is tudom, hogy megkophat bár mindened, de amíg az Akarat nem öregszik meg, addig minden lehetséges.
 

Haladok tovább a Lehetségesért!