Tiltott gyümölcs

Kelt: 2021.03.17
 

Az Édenkertben két fa létezik. Az élet fája, melyről kedvünkre lakmározhatunk. A másik a jó és a rossz tudásának a fája, melyről nem lehet enni. De Éva és Ádám ilyen-olyan oknál fogva nem tudta megállni, hogy ne ismerje meg ennek az ízét is. Minden „tilalom” ellenére én is vágytam erre a régen nem érzett kulináris élményre, vajon mi a jó és hol lesz rossz a hosszú futás alatt.

Január elejétől lassan és sokkal kevesebb kilométerekkel el kezdtem kitartóan újra az alapozást. Március közepére gondoltam – ahogy általában a legtöbb évben -, hogy próbára fogom tenni az elvégzett munkát és újra megélem a tapasztalásokat a több órás futások során. Már látszott, hogy nem fog verseny szerveződni addig.

Hiszen pont egy éve csengetett be hozzánk ez a nem várt mizéria. Azóta is káosz van. A világ fél, vitatkozik. Nem tudja még, hogyan élje meg, mit akar. Persze rám nyomja a bélyegét, hiába nem akarom. Néha pánikszerűen elhiszem, hogy bajban vagyok, tűneteket produkálok, szédülök, zakatol a szívem. De, nagy levegő, még egy, jó mélyre leszívom, letüdőzöm, mint azt a sok slukkot 10 éven keresztül hajdanán. És lenyugszom a józanság szintjére.

De kijárási tilalom van! Ami azt jelenti, hogy … csak azért írom le, hogy tudjam miben is éltem egykor. Szóval 20 órától 5 óráig tilos házon kívül lenni. Kivéve, ha ….. Na ezzel a kivétellel jogszerűen rendelkezem. A bürokratikus része megvan.

De ezt lelkileg is le kell kezelni, nálam mindig is számított. K-i-j-á-r-á-s-i-t-i-l-a-l-o-m. Tehát, nem kifutási tilalom. :) Bár, már ellégé „kifutó termék” vagyok. Egyszer kiszaladt a számon: „Én szabad vagyok!” Majd sajgó lábakkal beültem egy autóba és 21 km-rel a cél előtt „elhagytam” az álmaimat. Soha többet ilyet!! Na, ne majrézz! Van papírod, csak a futásra koncentrálj!

Mi legyen hát? Az alázat mellett az ego is munkálkodik az emberben, hiszen anélkül nem ugranánk neki nagy kihívásoknak. Tehát, ami nagy, aszfaltos és elérhető az a BALATHLON Ultramaraton volt. Ez is egy projekt a Balaton körül. Megjelölt helyszíneken QR-kódok vannak kihelyezve, melyet egy telefonos alkalmazással lehet érvényesíteni és igazolni, hogy haladsz az úton. Négy szakaszra bontva, vagy akár egyben teheted meg biciklisen, gyalogolva, vagy futva. Én a teljes körös futást választottam, amit Keszthelyről indulva Várvölgyön, Tapolcán keresztül az északi parton és vissza a déli parton lehet teljesíteni.

No, de ez az útvonal nagyon közel áll a szívemhez. 2007-ben és 2008-ban futottam rajta, amikor Ujj Zoltán szervezte a Balaton-kör futóversenyeit. Ekkor indultam el a hosszú futások rögös útjain, úgymond az Ő „műhelyében” tanultam ki az alapokat, de szorgalom még mai is kell hozzá, ha már nincs elég tehetségem. Ez alapvetően egy Emlék-kör. Az ötletgazda és az alkalmazás minden technikai szükségletének kialakítója Lakházi Tamás. 2019. március 31-én vele közösen „avattuk” fel a rendszert a Fonyód-Keszthely 33 km-es futásunkkal.

Március 13-án hajnali 5:09-kor elrajtoltam. Cikáztak bennem a gondoltok. A múlt. A gyökerek. És, hogy hányszor kerültem már ezt a gyönyörű Tavat oda és visszafelé. Az útvonal már a zsigereimben van, persze ez az életterem is. Régebben még nem volt egységes bringaút a Balaton körül, így alapvetően a turista útvonalakat követi ez a régi nyomvonal. Várvölgyöt elhagyva kinyílik az egyik legszebb panoráma, ahol az ismert tanúhegyeket hátulról csodálhatjuk. Nekem verőfényes, ködlábas látványt adott a hajnal.

Lesencetomaj után be kell menni Tapolcára. Ezért elkerülhetetlen a helyenként Spartathlont idéző forgalom az országút aszfaltján. Csakúgy sistereg az országút a forgalomtól. Az út széle már domborúbb, így kicsit beljebb futok az úton. Szemezek egy száguldó szembejövő Mercédesszel. Az utolsó pillanatban mégis elrántja a kormányt, kikerül. Szuper, én nyertem! Esetleg, aki „hallja” és tud tenni érte. Itt egy 3 km-es bringaút az országút mellett Tapolcáig mindenkinek sokat segítene, hiszen maga az Országos Kéktúra is ezen vezet keresztül. Gyulakeszi után azonban elindul a medencékben a hegyek hullámzása.

A nap bónusza, hogy nagyon jó barátom, Németh Zoltán is elrajtol kicsit később, aki a Keszthely – Balatonakali szakaszt teljesítette nagyon szép eredménnyel. Fia Máté és Evelin kísérték. Hálával tartozom nekik, hogy Balatonakali és Aszófő között feltankoltak és „levették” vállamról a terhet. Persze ironikus, hogy innen haladva Pécselyre érve a futóórám a 69,2 km helyett 76 km-t mutatott. Kicsit több lett, maradhat? Jutalom „pontok”, majd beváltom!

Csopakra kijött Lakházi Tomi és párja, Hofrics Bea. Rám tekintettek, hogy élek-e még. Nem csak a vállukon, de a szívükön is hordják ezt az Emlék-kört. Számos ínyencséggel halmoztak el, de a gyomorméretem szűkös volt. Vidáman váltunk el és már készültem a sötétedésre. Kódolvasásoknál leveszem a zsákom és ekkor döbbenek rá, hogy mennyi súlyt is cipelek. Ezért mintha léghajón lennék, kezdem „kidobálni” a ballaszt, hogy felszálljak, illetve tovább jussak. Kiöntöm a vizem felét, a csokik és aszaltgyümölcsök egyrészét a buszmegállóknál hagyom. Másképp gondolkodsz nyugalmi helyzetben, hogy mire van szükséged és másképp, amikor sikerre kell menned, vagy túl kell élned valamit. Bevillan a súlyos „pszicho-kérdés”. Tűz lesz a lakásban, egy perced van. Mit veszel magadhoz? Ha tudod a választ rá, akkor tudod életed értelmét.

Tele volt a zsákom édes dolgokkal, de már Tomi margarinos kenyere is jobban esett mindennél. Sötétedik és mindjárt kezdődik a tilalom. Balatonalmádi végén emlékeztem egy benzinkútra. Na oda bemegyek, veszek kólát, iszok kávét és kérek egy nagyon nagy szendvicset. Kikérem a dolgokat, majd ránézek a szendvicsre. Már több, mint négy éve Scott Jurek hatására vegetáriánus lettem. Hát az elveimet is fel kell adnom?! Meg kell alkudnom?! Nem. De túl kell élned. Majd holnap újra zöldséget eszel. Már régen nem tudtam, milyen is a sonka íze.

Ahogy kijövök a benzinkútról a 71-es úton négy tréleren harckocsik húznak el mellettem. Olyan „sivatagi” színűek. Még nem láttam ilyen gyártmányt. Én T-55-ösben „utaztam” a katonaság alatt. Na Béla, jön az éjszaka, rémálmaid lesznek. Hé öreg, te nem fogsz aludni. Ébren futsz és a valóságot kell látnod. Fűzfőnél az új bringaúti szakaszon a magányos monotonitásomban a lámpák szórakoztattak. Mikor alájuk értem kicsit jobban felvilágosodtak. Felvilágosodás. Vajon mikor is volt? És vajon, mikor lesz? Ó, fáradt vagyok. De aztán kicsit rám ragadt a főút szapora forgalma, nyolcig mindenki belehúzott. Kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat én is. Balatonaligáig jól haladtam, sok emlékezés, minden tökéletes volt.

Siófokon még egyszer találkoztam Tomival, igyekeztem feltöltekezni. Szépen elmondja a „matekot”, hogy juthatok el szintidőben Keszthelyre. Nem egészen 80 km. Még buzdítom magam, hogy mindent megteszek. De nem jön a futás. A lábaim beálltak, már csak a sétálás lábszöge esik jól az izmaimnak. Ez is jóindulatú túlzás. Paff! Nincs erőd!

Akkor mi lesz? Hajnali fél három, Zamárdi környékén lábadozok. Még bárgyún vigyorogva eszembe jutnak Simonyi Balázs elhíresült szavai: „Mit keresek én itt az éjszaka közepén kint a f…zban?!” Hát, pont ezt!! Feldereng, hogy ilyenkor mindig ott volt egy záróbusz, egy kísérő autó, vagy telefonon szólhattam a fiamnak, jöjjön értem. Most? Kijárási tilalom van. Csak nekem van engedélyem. Itt vagyok a Világ szélén, a lélektelen ürességben.

Relax!! Lesz terved! Kijutsz ebből a mentális zuhatagból! Csak előre érdemes menni. Elmegyek Balatonföldvárig, ott majd újra gondolkodok.

A hideg miatt egyre gyakrabban törte meg a cammogásomat a pisiszünet. Utána mindig megnyújtottam a lépéseket, de nem tartott sokáig. Gyötrődtem. Még 6 km, de csak 200 méterenként telt az idő. Bámultam magam köré. Nézd ott az árokban! Ott foszlik a tisztelet, amott rozsdáll az erény. És a becsület? Hol van? Nem látom. Na, pofa be! Most mindened fáj, kába vagy. Holnap jobb lesz! Hidd el! Mosolyogni fogsz.

Végre beértem Balatonföldvárra, az utolsó kódot leolvastam a telefonnal és beküldtem. Nos, Főúr, kérem a számlát. Volt 149,2 km hivatalosan, de körítésként kaptam még 6 km-t ajándékba Pécsely felé. Mindez 23 óra 52 perc alatt. Mennyit ér ez?

Hajnali 5 óra, a vasútállomáson kiderül, hogy másfél óra múlva lesz vonatom Keszthelyre. Onnan autóval hazavezetek. 211 km után nem vállaltam volna, várt a hálózsák az autómban. Beleszagoltam a gönceimbe. Tömény, érett izzadtságszag burkolt be melegítve. A váróterem sarkában lefeküdtem egy padra, hátizsákomat a fejem alá raktam, számra maszkot húztam. Szenderegtem kicsit. Tehát, hajléktalan lettem. Egy hajléktalan ultrafutó. Aztán a szám sarkában elbiggyedt egy túlélő mosoly. Igen, az lettem, mert az ultrafutónak az ÚT az otthona. És a tápláléka.

Mert vállalni kell a próbát, a kihívást mindig arra nézve, amerre haladni akarsz. És, mint Indiana Jones a Grált keresve ellépni a láthatatlanba, hittel, hogy mindig lesz, ami a talpad alá kerül.

Nem biztos, hogy édesebb, de nagyon tápláló volt ez a „tiltott gyümölcs” …

 

Állandóság és változás. Ez a „koktél” visz tovább újra és újra. Az arány mindig az évjárttól függ. És persze: „Felrázva, nem keverve!”