Járni

Kelt: 2022.09.03

Túra: 25,7 km; 821 m szintemelkedés; 5 óra 5 perc; Keszthelyi-hegység (Nagymező – Láz-hegy – Nagymező)

Régóta nem ’jártam’ ennyit. Ultrafutó szemmel ez egy pillanat, az első frissítő pont. Ha ez megvan, csak akkor jutsz el a következőhöz. Mindig is őszintén hangoztattam a tiszteletemet a kezdők iránt. Szurkoltam a nekiveselkedő ötösöknek, a tovább küzdő tízeseknek. Most pedig saját bőrömön tapasztalhatom meg az együttérzéseimet. Kezdők vagyunk mindannyian. Minden reggel.

Tavaly ősszel ’pórul jártam’. Pihenés és regeneráció helyett sérülten még futottam, azaz a ’borotva élén jártam’. Büntetésem az lett, hogy a bal térdemben a belső meniszkuszt berepesztettem és vele egy síkban nagyfokú porckopást eredményeztem. Nem segítettek a hosszú pihentetések sem, már sántikáltam és márciusban éjszaka is hasító fájdalmat éreztem.

Segítség kellett, orvosi. Kaptam annyit, amennyit. Viszont én is el kezdtem ’utána járni’ sérülésemnek töviről hegyire. Miért, hogyan, mikor, mivel? Sok-sok információ állt a rendelkezésemre és belső intuícióm alapján felépítettem a kezelési programomat, a terápiát. Pirulák beszedése, mozgásos beépítés (torna, vízi jogging) és közben megtartani az erőnlétet egyéb módon, úszással és bringával. Egy-egy teljesíthető kihívás bringával 200 km fölött. Tagadtam, ami gátol és befogadtam, ami józanná tesz, előrevisz. Kezdetben nem volt egyebem csak a vak hit. Hinni abban, hogy jót találtam ki és türelmesen tenni napról napra.

Már ’kijárt’ nekem ez a pofon. Idén el kellett engednem minden benevezett terepfutó versenyemet, az Ultra Trail Hungary-t, a Lavaredot és a TDS Mont Blanc-ot is. Az alázat óhaja szép lassan kivéreztette a becsvágyat és a gőgöt. Már nem bántott az elveszített garasok száma sem. Adakozásnak tekintettem. Higgadt beletörődés. Mert nem lehetek tovább őrült, felelőtlen, hiszen lassan felettem is ’eljár’ az idő.

A mai az első 20 kilométerem. Négy hónap eredménye. Az érzéseim és a visszajelzések mutatják, ’jó úton járok’, megtaláltam a Grált. Folytatom! De idén még nem fogok futni, hadd  ’járódjon be” a „járás”. Vajon 200 kilométernek mennyi lesz az ára? Mennyit kell állhatatosan dolgoznom érte? Ugye, ugye!? Már ezen ’jár az eszem’.

Pici unokám hét hónapos elmúlt. Már fel tud állni. Bámulattal figyelem csöppkis törekvéseit. Extázist kifejező hangokkal megragadja, felhúzza magát, kapaszkodik, talpacskáit igazítja, majd kiegyenesedve boldogság. Aztán seggre huppan. De kezdi újra és újra, rendületlenül. Hamarosan lép egyet és utána elindul ’járni’. Hiszen vágyik arra, hogy táguljon a tere. Figyelem és rengeteget tanulok tőle. Őt az anyatej, engem a hitem erősít. Egyvalamit tudok biztosan, azt hogy nem tudok semmit, mondja Szokratész bölcsen. Odafigyelni és befogadni, mert bárkitől tanulhatsz bármit.

Ismét hiszem, sőt bizonyossággal bírok, hogy alázattal, józan hozzáállással és türelemmel csodákra lehetsz képes. Vízen nem fogok ’járni’, azt már csinálja Valaki. Hogy miért teszi? Hogy hidd el, hogy léteznek csodák. Rajtad múlik. Két féleképpen foghatod fel az életet. Vagy úgy véled, hogy csodák nincsenek. Vagy, ha azt gondolod, minden egy nagy Csoda.

A Dalai Láma biztatása szerint azonban egy fontos dologra mindig szükséged lesz:

„Bármi történjék is, soha ne add fel! Erősítsd meg szíved!”