Itt vagyok, ragyogok!

Hegyen völgyön és síkon a Balaton körül. Bringával, de azért csak egy kör volt, vagy mi a fene.

265 km; 1280 m szintemelkedés; 15 óra 50 perc

Itt vagyok! Most vagyok!

Ott maradtam a jelenben. Figyeltem, hogy mi történik körülöttem és figyeltem, hogy mi történik bennem. Valamikor lefelé bámultam és csak a pedálom forgása bűvölt el. Mint egy mókuskerék. De enélkül nem tudnék előbbre jutni, megmaradni. Vagyis ezt a monoton, semmitmondó tevékenységet is nagyon jól kell csinálni.

Befogadtam az utat, az eget, a napsütést, a felhőket, a fákat, a kalászokat, a nádszálakat, a madarak hangját, a mámorító bodzák és bódító akácok illatát, a tüdőmből ki-bejáró levegőt, a szembejövő embereket. Láttam ezeket úgy, ahogy vannak, se többet, se kevesebbet. Hagytam, hogy megtöltsenek, hogy több legyek testben és lélekben. Beleolvadtam és része lettem. Mert ennek vagyok része már mióta, de sokszor csak vakon elsietek a pillanat mellett.

Szavakat adtam az idegeneknek, mert itt voltak és ugyanúgy kerestek valamit. A mosolyok kifejezték, hogy egyhúron pendülünk. Élünk, itt és most.

Most nem szedtem ibolyát és százszorszépet. Csak tekertem, közben testileg küzdöttem, de figyeltem és jelen voltam. Amikor egy pillanat nagyot szólt hozzám, megálltam és fényképre kimerevítettem, hogy legalább megközelítőleg láttassam, mi volt akkor bennem. Meg persze, akkor ettem és ittam, erőt gyűjtöttem.

Igyekeztem, hogy a szakaszgyőzelmeimet mindig megtartsam hegyen is, a síkon is. Próbára tettem az erőmet, az akaratomat. Számomra mostanában a kitartás a türelemhez és az alázat visszaszerzéséhez kell. A gyógyuláshoz, hogy talán újra futhatok még, úgy igazán. Reménykedem, hogy a térdem megtud bocsájtani nekem, mert sajnos az ego gyakran legyűri a józanészt és túlzásokba hajt.

De a megértés is lassan szétárad bennem, egyre tisztább az elfogadástudat, ha netán mégis úgy van megírva, hogy nem fogok tudni futni, hogy talán el kell engednem örökre. Hiszen annyi mindent elvesztünk még. Aztán majd minket is elveszít valaki. Ez az igazi törvény.

De addig még:

„Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok.

Kapj el, ha tudsz!”

Útvonal:

 Alsópáhok – Cserszegtomaj – Büdöskúti pihenő (Gyenesdiás) – Balatongyörök – Szigliget – Badacsonytomaj – Ábrahámhegy – Salföld – Kékkút – Kővágóőrs – Köveskál – Tagyon – Szentantalfa – Óbudavár – Mencshely – Dörgicse – Vászoly – Pécsely – Aszófő – Tihany – Balatonfüred – Balatonalmádi – Balatonakarattya – Balatonvilágos – Zamárdi – Balatonboglár – Fonyód – Keszthely – Alsópáhok.

Cserszegtomaj:

Távolban látszik a hűség és a szeretet obeliszkje, a Margit-kilátó. 2000-ben Horváth Jenő botanikus 90 éves korában építette meg feleségének ajándékba, emlékül. Pár évvel élte túl a megnyitóját. De nekünk az „érzés” itt maradt. Nézz fel rá!

Büdöskúti pihenő (Gyenesdiás):

Hányszor kaptam itt meleg levest a Vadlán-yoktól. Juhász Péter barátom megvalósult álma azóta rengeteg futótársam örömét adta ezen a csodálatos terepversenyen. Szeretnék még itt futni egyszer ...

Szépkilátó (Balatongyörök):

A klasszikus látószög. Számomra megunhatatlan. Sőt, itt mindig otthon érzem magam. Legyen tél vagy nyár, napsütés vagy eső …

Salföld:

Különös hangra lettem figyelmes. Felnéztem és láttam a gólyapárt, ahogy igazgatják közös fészküket, majd felváltva hátra szegték fejüket és csattogott a csőrük. Még életemben nem hallottam gólyát kelepelni. Itt volt az ideje …

Kékkút (előtt):

Mindig csak a rohanás. Pedig nem árt néha elheveredni és csak emészteni a gondolatokat. Vagy gondolatok nélkül egyszerűen csendben létezni …

Kékkút:

Mélyről jön, tiszta és éltet. A belső forrásod is ilyen, rábízhatod magad és akkor a viharban is csendes tudsz maradni. Áss le érte …

Köveskál (előtt):

Időnként rájössz, hogy ez itt egy „Emberi komédia” a szépség közepén. De sokunk csak az előadást élvezi. Nézz messzebb!

(Veszprémi Imre: Emberi komédia – 1986)

Köveskál (után):

És igen! Néha fingung sincs róla, hogy ott hever mellettünk a Szépség. De türelmesen figyeltél, rátalálsz és aztán …. a Szörny percekig csak tátott szájjal, némán …

Óbudavár:

Na ennek a fotónak sportértéke van. Zánka szintjéről ide. Képzeld el, mikor a csiga szembeszélben minden homokszembe görcsösen kapaszkodva feljut és az összes nyála elfogy. Na valami ilyen …

Mencshely (után):

Ritkán látott panoráma. Igazi bódottá. Mandulák, szőlők, a fűszálakon a szél hárfázik és lent a Balaton hever. Vár a túlpart ….

Tihany:

Nosztalgia. Valamikor, réges-régen, 2011-ben még itt volt az Ultrabalaton célja. Ezt az emelkedőt kellett „megsprintelnem”, hogy elérjem életem legjobb UB eredményét (212 km – 25 óra 54 perc). Szívem kiugrott a helyéről és már minden levegő kevés volt …

Nagy Peti a szervező találta meg ezt a pillanatot, amikor a szalaghoz éve érzed, hogy minden küzdésed beteljesült …

Tihany:

Nos, ezt a kompozíciót is nehezen hagytam itt. Itt maradni, órákig bámulni a semmit, a mindent … De indulnom kellett a következő „pillanatért”.

Balatonvilágos:

Ott végig az a déli part. Már csak az van hátra. Legalább nincs benne szint …

Balatonboglár:

A Gömbkilátó. Misztikus. Félreértés ne essék az én témám a bringám, a Badacsony, a Fonyód és a Balaton volt …

Fonyód:

Minden nap itt, és együtt éri őket a naplemenete. Sosem engedik el. De néha-néha messzire vágynak …

Ó Egek!  Mély hálával tartozom, hogy ekkora gyönyörűséget kaptam jutalmul a hatalmas bringás vállalkozásom végére …

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!