Együtt álltak a csillagok!

Kelt: 2011.06.30

Ultrabalaton - 2011

2011. június 25.

Ez volt a harmadik UltraBalaton teljesítésem. Nagyon örültem az előzőeknek is, főleg a 2009-es elsőnek, el is olvastam a honlapon, hogy akkor mit éreztem. De az idei magam számára is meglepő volt, mert szinte hiba nélkül, fizikális és mentális gödör nélkül, a tervet koncentráltan végrehajtva sikerült végigmennem. Szilvihez hasonlóan az én PB-im is sorra megdőltek. A 100 km 10 óra 26 perc lett, ez a tavaly Kisbéren másfél órás javítással elért 10 óra 50 percet javította. 12 órán 112 km-t mentem, ez az eléggé „koros” csákvári 95 km-t javította. 24 órán 197 km lett, ami az idei áprilisban Sárváron megjavított PB-et javította tovább 25 km-rel!! No és végül az UB, ahol a legjobbamat 4 óra 45 perccel sikerült túlszárnyalnom. Hogy hogyan?
Az idei verseny rajtja megváltozott, az egyéniek hajnali hatkor indultak el. Ezért hiába vagyok „balatoni gyerek” nekem is Tihanyban kellett aludnom. Ebben segített a bajai különítmény, így Horváth Mónikáékkal voltam elszállásolva a Képzőművészeti Főiskola Művésztelepén, nem messze a rajttól. Egy tízágyas szobában aludtunk, de szerintem senkit nem zavart, jól megvoltunk. Már itt „küldték” a jeleket, hiszen Tibibácsi mutatta a szoba számát: 212. Hajnali fél négyig egy 5-6 órás mély alvásom volt, de utána már éber voltam, járt az agyam, mit hogyan kellene majd tenni. Végre a kakas is kukorékolt, pirkadni is kezdett és talán 5 óra lehetett, amikor már lámpafénynél mindenki ezerrel készülni kezdett.

Mire odaértem, talán 5-10 perc volt a rajtig, csak néhány ismerőssel találkoztam. Utána hirtelen elkezdődött minden. Na jó, akkor holnap ugyanitt. Az ismerős szlogen: csak egy kör! Tavaly nagyon belendültem már az elején. Az idén, mint nagyon sok mindent ezt is másképp gondoltam el. Így szinte az utolsó sorból rajtoltam el, és már „megsétáltam” a tihanyi emelkedőket is. Hátamon kluttyogott a sok víz, hiszen teljes menetfelszerelésben voltam, mint egy Rambo. Ívós hátibatyu, övtáska. Talán 3-4 kiló lehetett, de most ez az „élet”, ez lesz a társam, legalábbis Keszthelyig. A tervek szerint kb. odáig egyedül „közlekedem”, csak utána fog társulni Juditom.

Fel vettem egy kényelmes ritmust, az emelkedők erősebb részeit meggyalogoltam, így az átlag tempóm 6:24-re is felszökött. Nem bántam. Az elején elkövettem egy hibát (talán ez volt végig az egyetlen), nem vettem be sótablettát a rajt előtt, így a kezdeti szakaszon még a bokrokat is sűrűbben jártam. Pécsely után rám dudáltak, Csőre Ernő és Gabi volt. A nagy emelkedő előtt bevártak, nagy öleléssel köszöntöttük egymást. Nagyon élveztem a Káli-medencét ismét, sokat edzettem itt előtte. Szerintem nagyon kellemes volt itt az időjárás, a felhők sokat segítettek, így a Köveskál és Káptalantóti közötti hosszú egyenes is hamar „elszaladt”. A tervezett 6 perces átlagot egyre egyenletesebben tartottam, és már 6:12-re állt be az átlagtempó, amit Balatonedericsig tartottam. Még előtte Badacsonytördemicnél értem utol Józsit és Tomit, szépen haladtak. Innentől nagyon ment a szekér. Kicsit féltettem is magam, de gondoltam az 5:40-5:50 tempó még nem árt meg. Az Afrika múzeum környékén Zsófival találkoztam, nagyon tépett a lány, szépen tette a lábait. Ez be is gyorsította az átlag tempómat, mert Balatongyöröktől Balatonberényig fixen 6:08 –as lett. Ezt a szakaszt már annyiszor megtettem és még megteszem edzéseimen, mintha hazafelé tartanék, de tudtam a pihenés még nem itt lesz. Fiaim aranyosak voltak, mert a gyenesi sorompóhoz kijöttek egy hajrára, pacsi, puszi. Titkon reméltem, hogy meglepnek egy hideg sörrel, ez most nem jött össze. Fejben erős voltam ;-) és mentem tovább. Keszthely előtt újabb ismerős, bár biciklivel és bár szemből. Görög Vera jött éppen Zsófi elé. Nagyon megörültünk egymásnak és kaptam egy ölelő biztatást. Fenékpusztán pedig Dóri aszfaltfeliratától érzékenyültem el. Sokunknak név szerint hajrázott és persze most az ő szurkolása már „kettőt” ért. Eléggé egyben értem el Balatonmáriára, bár a lüktető tempóm alább hagyott, de az átlag így is 6:15 maradt sokáig. Juditom végül is itt csatlakozott. Ekkor találkoztam először Gyurival, hogy utána hosszú szakaszokon váltogassuk egymást a szerint, hogy ki mikor tart egy rövid pihenőt. Szinte szomszédok voltunk. Lassan közeledett Fonyód és a terv első szakaszának a vége is. Egyre lassabban ment a futás, de idáig szerettem volna folyamatosan futni. Megvolt. Szerencsére Fonyódon éppen sorompót kaptam, így tudtam egy nagyot fújni, bővebben táplálkozni és nyújtani. Sárvár után ez volt a második versenyem, amikor használtam a géleket. Tapasztalat: engedhetetlen. Volt nálam még kenyér és méz. Az asztalokról csak kekszet vettem és vizet ittam. Persze a nyalánkságokból vettem, amikor volt: dinnye, citrom.

A sorompó után még kaptam egy 10 perces pihenő sétát, hogy a lábaim megpihenjenek. Nos, akkor jöhet a második felvonás. Ez a rész a futást és a gyaloglást jelentette, a fáradtságtól függő gyakorisággal és hosszúsággal. Viszonylag hamar ebben is kialakult a ritmus. Valahol Boglár előtt Katz Rudi lepett meg néhány szó erejéig. Jól esett. Az előző években Boglártól Siófokig mindig nehéz volt eljutni, mert a kihalt hajnal köszöntött ránk. Most meg, ahogy Gyuri fogalmazott pezsgőben fürdött az éjszakai élet. Talán ezért, talán másért nekem úgy tűnik viszonylag hamar odaértünk Világosra. Juditom általában a frissítő pontokon várt meg. Ha kellett együtt töltöttük után az ívózsákomat. Még éjszaka is félig töltöttem, fő a biztonság. Begyűjtötte a főtt ételeket: rizs, tészta. Főleg az éjszaka kezdődött el, hogy a gélek között vágytam a főtt kaját. 3-4 kanál rizs, 3-4 korty bodzasör maga volt a mennyország. Jól laktatott és mindig jutalom is volt. Volt egy rövid szakasz, amikor fáradtabbnak éreztem magam, talán Szemes után, ekkor csak annyit kértem, hogy felezzük el a „várakozó” távolságokat. Világos és Kenese korábban mindig évezredekbe telt, míg átjutottam. Most program szerint, ütemesen. Világosnál értem be Lőw Andrist. Félve kérdeztem, mit segíthetek, nagyon „darabokban” volt Andris. Mondta, hogy itt lesz az a pont mindjárt, ahol Csőre Ernőék frissítenek, majd ők rendbe hozzák. Nem kételkedtem benne, mert ismeritek a mondást: Andris még egy atomtámadást is kihord lábon! Kicsit előreszaladva így is lett. Alsóörsnél húz el mellettem Adris, és mondja: Gyere Béla, mert mindjárt jön a meleg! A célban találkoztam vele legközelebb. Szóval, rengeteget lehet ettől az embertől tanulni.
Ernőék tártkarokkal és meleg étellel fogadtak. Nekem az ölelés maradt, Juditom pedig begyűjtötte a finomságokat. A felső úton most hamar átjutottam, de feszélyezett a sötét. A vágtázó váltók és bringás kísérőjük tartották az éberséget. Nekem is gyenge volt a fejlámpám, vagy talán az elem volt gyenge benne. Mindenesetre feszülten kellett figyelnem a sötétben Akarattyánál az új útvonalon. Szerintem kevés nyíl volt a Honvéd üdülőben. Kijutva, ismét és utoljára értem utol Gyurit. Gyengeségét próbáltam erősíteni egy-két bíztató szóval. Lényege az volt, hogy már nincs mese, be kell jutni Tihanyra. Ügyes volt, hogy túllendült rajta. Aztán jött még egy szakasz a korom sötétben, amit nagyon utáltam, a kenesei erdős rész. Szép ütemesen, minden gond nélkül elketyegett a fűzfői és az almádi szakasz. És lassan meg is világosodott.

Egyre jött közelebb minden. Káptalanfürednél már csak 22 km volt hátra. Ekkor Tomi beért. Látva „fiatalos” mozgását első gondolatom az volt, hogy megpróbálom követni. De aztán megszólalt bennem az óvatos vén róka, aki tudta, hogy ez a 22 km egészen más 22 km. Már tudtam, hogy egészen jól állok és nem mertem mindent egy lapra feltenni. A „híd még túl messze volt”. Mentem és daráltam tovább a kilométereket a saját programozott tempómban. Helyenként Juditom is biztatott, hogy bírnád jobban is. De én óvatos maradtam. Egyébként az idén valami miatt nem használta a „szigorúbb szókészletet” : -)
Végre eljött Füred is, ez már a mennyország előkapuja. Az ember már matekozik, több mint négy óra javítás. Csak 8 km, meg kéne indulni, többször nekilódulok, aztán megtorpanok, még nem merek. Jó lesz az a 26 óra valamennyi. Az utolsó frissítőpont közeledik, innen már begyalogolok, akár tavaly vagy tavaly előtt.

De!! Szól a menedzser: Van 24 perced 26 óráig és 3,8 km-ed. Annyit mondtad, hogy milyen jó a résztáv, fartlek, meg az iramjáték. Akkor most megmutathatod. Meg tudod csinálni!
Elhittem neki. Vagyis nem. Nem gondolkoztam rajta. Magamba gyűrtem egy kis kekszet és megszaporáztam a lépteim. Mikor befordultam a bejáró útra és megláttam, hogy hova kell feljutnom ilyen „rövid” idő alatt: Atyavilág! Jó, akkor ablak, ajtó becsuk: levegő, víz, hosszú lépés, … levegő, víz, hosszú lépés…Csukott szemmel beleadtam mindent, itt akár már bele is dögölhetek.

Ekkor olyan dejavu érzésem támadt….. Megelevenedett 2008. október 22-e a Bécs-Budapest negyedik napja. Már csak 7 km Budakesziig, de én már vészesen kezdek kicsúszni a szintidőből, ráadásul itt újabb emelkedők jönnek. Egy nagyszerű szervező, és egy még nagyszerűbb sportember és barát, Frank Tibor ekkor úgy dönt, hogy nem engedi ennek a kezdőnek veszni hagyni a negyedik napot és végül is az egész versenyt, hanem átöltözik gyorsan, futócipőt húz és beáll mellé futni. „Most pedig azt teszed, amit mondok! Akarod?… Akarom! És becsukom a szemem, zihálva teszem a lábaimat, egyiket a másik után ….. szintidő előtt 4 perccel beértünk. Kitörölhetetlen ez az élmény.
Most újra itt vagyok. Nincs velem senki, csak Tibor örök tanítása. Nem is az „életemért” küzdök. Ez egy próba! A 26 óra próbája. És elégedettség tölt el, hogy megyek, megyek, egyedül is megyek. 200 km után már nagyon feszít az emelkedő, de már mindjárt fenn leszek. Karom úgy kalimpál, hogy nem látom az időt, ezért a befutó lejtőn a gravitációt kihasználva mindent beleadok. Talán 4 percesek, csak a lábaim össze ne akadjanak. Ott a kapu …… és a szalagot valami hatalmas eufóriát megélve átszakítom. Vége, a próbának is, a 212 km-nek is.

A célban Szőnyi Fecó szorítja ki belőlem a szuszt ölelésével, majd száraz ruhát keres. Lőw Andris pedig pogácsát és egy pohár sört nyom a kezembe. Négy éve ez a befutói idill reménytelen víziónak tűnt volna, most pedig átélem. Felül múltam minden álmomat. Néhányan később így gratuláltak: Kerestelek a listán, de nem a szokott helyen voltál. Úgy hiszem, sokszor vagy talán folyton magunk is keressük a helyünket, míg egyszer talán megtaláljuk.
Azóta sorozatban kaptam a kérdéseket, mitől ez a közel 5 órás javítás. Biztos vagyok benne, hogy 5-6 dolog közös eredménye. De szerintem egyszerű a válasz: Együtt álltak a csillagok!