2013 - SZABÓ-PÉNZES GÁBOR (előtte)

2013 - SZABÓ-PÉNZES GÁBOR (előtte)

Szabó-Pénzés Gábor akit polgári nevéről többen csak némi gondolkodás után ismernek fel. Larzen – ahogy futótársai ismerik – idén először indul Spártába.

 

Miért indulsz neki és miért éppen idén?

Majd 15 éve kezdtem el teljesítménytúrázni. Már az elejétől fogva motivált, hogy megismerjem a saját teljesítőképességeim határait. Amikor már a leghosszabb túrákat is tudtam teljesíteni, elkezdtem a túrákon futni. Két év múlva már sikerült  százas teljesítménytúrán lámpa nélkül beérni. Újabb két év múlva, 2006-ban az UTMB volt a nagy kihívás, ami sikerült is, Hegedűs Ákossal (ákibácsi) mi voltunk az ötödik és hatodik magyar teljesítő Németh Csabiék miskolci csapata után.

2008-ban újra nekivágtam, mert azt vallom,  hogy a kétszeres teljesítés az igazi, az első alkalommal az újdonság varázsa, a motiváció megkönnyíti a teljesítést. Másodszorra az ember könnyen elbízza magát, mondván, ami egyszer sikerült, az most is menni fog. Miután ez is sikerült, más kihívást kerestem.

Soha nem voltam jó aszfalton, nincs jó maratoni időm, 12 vagy 24 órásról nem is beszélve. Itt érzek még teret arra, hogy próbára tegyem magam. 2011-ben fél év edzéssel sikerült egy magabiztos Ultrabalaton teljesítést összehozni. A közeli ismerősi körömben sok spártai hős van. Azt hiszen, ezek után egyértelmű volt, hogy mi következik. Magyarok közül tudtommal csak  Németh Csabi és Bontovics Timi teljesítette mindkét (UTMB és Spartathlon) versenyt. Remélhetőleg idén lesz még kettő.

 

Hogyan és mennyit edzettél, hogyan készültél konkrétan a versenyre?

Január elején kezdtem el a konkrét felkészülést, azóta 2550 kilométert futottam. Sajnos volt egy teljesen nullás hónap még az év elején egy makacs csonthártya gyulladás miatt és utána még sokáig nem tudtam annyit futni, amennyit szerettem volna. Ugyanakkor nem hiszem, hogy 5-6 ezer kilométer kell egy Spartathlonhoz. Magamhoz képest sokat edzettem és próbáltam ezt okosan csinálni. Sokat beszélgettem nálam okosabb emberekkel, főleg Lőrincz Olivérrel edzéselméletről, frissítésről, regenerációról.

Nem jártam sokat versenyre, inkább a verseny körülményeit próbáltam szimulálni. Futottam hosszúkat a legforróbb nyári napokon  és párszor elfutottam a Szentendrei-sziget csücskéig, Kisorosziig. Ez attól függően, hogy honnan indultam, 55 és 100 kilométer között volt, ilyenkor próbálgattam a különböző frissítőket és a felszerelést.

A versenyre nincs időtervem, nem töltöm feleslegesen az időmet táblázatok gyártásával.

Az csak arra lenne jó, hogy egy mélypont miatt ettől elmaradjak és ezzel stresszeljem magam. Csak a pulzusomat fogom nézni és hogy mennyi idő van még hátra a pont zárásáig. A sikeres verseny kulcsa, hogy végig a feladatra kell koncentrálni. Az evésre, ivásra, izzadásra, pulzusra, ruházatra, mindenre. Ha a lista végére érek, kezdem előről. Ezt kell rendesen csinálni, nem kell más terv.

 

Mi motivál ha nehézzé válik a helyzet, ha gáz van, ha ott állsz x kilométernél és szűk az idő, fáradt vagy, eleged van, stb? Mi visz tovább? Félsz-e és ha igen akkor mitől?

Olyan nincs, hogy nem lesz probléma. Próbálok ezekre előre felkészülni. Pl. nem szabad azt hinni, hogy Korinthoszig nem lehet hullámvölgy, de azt sem, hogy ha addig minden rendben van, akkor már lehet lazítani. Úgy vettem észre, ez két tipikus hiba. Fejben most erős vagyok, de egy hirtelen vércukorszint ingadozás a verseny közben ezt pillanatok alatt lenullázhatja. Ezt jó előre mantrázni. Nem szabad  a kilométereket visszafele számolni. És ha végképp kiszalad a talaj a lábam alól, akkor megpróbálom elképzelni a verseny utáni napokat, hogy akkor hogyan érezném magam, ha kiszállnék. És igen, attól félek, hogy könnyűnek találtatok.

 

Vannak-e rituáléid, vagy előre begyakorolt, eltervezett menetrend, tennivalók?

Nincsenek rituálék, én ehhez túl pragmatikus vagyok.

 

Forrás: Edzésonline)