Új karmester

1. Fájó ébredés

2. Változatlanul megváltozott

3. Hosszú futások, új kaland

4. Maraton – most a tied vagyok!

5. Legyen tartásod!

Test-tartás; Chi-tartás; Türelem-tartás; Lélek-tartás

6. 48 órás – az ismeretlen kihívás

7. Terepre fel!

8. Az Ultra árnyékában

9. Kilian vezényel

 

1. FÁJÓ ÉBREDÉS

„- Így szól:

Indulok én, s megyek, most Innisfree-be megyek.

S kunyhót rakok, fala sár lesz, s nád és sás a tető.

Ott majd megbékül a szívem,

mert békét hoz fehér fátylával a reggel, amelyhez a tücsök citeráz.

- Nem rossz, mi! – mondja Frankie.

- Kunyhót fog rakni Főnök? – kérdezi Maggie. Majd, ha már abbahagyja.

- A bokszolást?! Nem! Sosem hagyom abba. Túlságosan szeretem a bűzét.

Innisfree

- Kérnem kell egy szívességet. – mondja Maggie.

- Persze, amit csak akarsz.  – válaszolja Frankie.

- Emlékszik, mit tett meg apám Axelért?

- Még csak ne is gondolj erre!

- Nem élhetek így Frankie. Főleg ezek után. Láttam a világot. Emberek kántálták a nevem. Jó, nem az én nevemet. Azt, amit maga adott nekem – Mokusle. De miattam kántálták. Benne voltam az újságokban. Tudja, mennyit álmodtam erről? Egy kiló huszonöt dekával születtem. Apu mindig azt mondta, küzdve jöttem a világra. És küzdve is fogok elmenni. Csak ennyit akarok Frankie. Nem magával akarok küzdeni. Megvolt, amit akartam. Elértem mindent. Ne hagyja, hogy lassan elvegyék tőlem! Ne hagyja, hogy itt feküdjek addig, amíg már nem hallom a kántálást …”

Clint Eastwood – Millió dolláros bébi

 

Hatalmas, nagy köveken lépkedek. Sőt már futok is. Egyre feljebb és feljebb jutok. És erősen fogok, tartok valamit. Mintha évek óta tartanám. Haladok, de hirtelen homokká porlad szét minden a lábam alatt. Aztán nincs tovább a szorítás se. Enged a fogás és el kezdek zuhanni. Már hiábavalónak tűnik minden lépni akarás, már nem tudok irányítani semmit sem. Hosszan zuhanok és szikláról sziklára ütődve kapom az új sebeket, hasít belém a fájó légtelenség. Meddig tart ez a mélység? Lehuppanok. Ott fekszem egyedül. Ez már a padló? Hallom, ahogy elkezdenek rám számolni. 1-2-3. Mit tehetek? Megvárom a gongot, legalább akkor vége lesz mindennek. 4-5-6. De peregnek az élmények, a vidám percek. Ezekért talán érdemes lenne?! 7-8-9. Lejjebb már nincs innen. Mit veszthetsz? Hagyd hát, hogy megváltozzon minden! És próbálok kapaszkodni, tápászkodni. Aztán csönd van, csönd. És már nem hallom meg a 10-et.

 

Csak forgolódtam egész éjszaka. Valami rossz álomtól ziháltam és minden mozdulat fájt. Mintha derékba tört volna a testem vagy az életem. De megkönnyebbülés, hogy felébredtem, ébren vagyok, hogy tudok lélegezni és újra tudatomnál vagyok. A francba, viszont tényleg fáj a derekam. Mikor emeltem meg, mikor mozdultam rosszul? Nincs mit tenni, hanyagolni kell most a futást. Ki kell találnom, hogyan nyerjem vissza a lendületemet, a dinamikát. Ki kell találnom valamit, mert mennem, küzdenem kell tovább.

Mosoly, napfény - Spartathlon 2016

 
2. VÁLTOZATLANUL MEGVÁLTOZOTT

Tavaly a változással kapcsolatosan számtalan gondolatot megfogalmaztam, amit átéltem, megtapasztaltam. Ebben az írásban olvasható: Engedd magadhoz a változást!

A legdrasztikusabb változtatásom az volt, hogy 52 év után felhagytam a húsevéssel. Ahogy a 10 évig tartó dohányzásról is egyszerre, a nagy fiam születése miatt szoktam le, ennek is egy oka volt. Elolvastam Scott Jurek: Futni, enni élni című könyvét. Ez az ember nagyon inspirálóan hatott rám, szó szerint fanatikus „hívőjévé” váltam. Hittem neki mindenben annyira, hogy döntsek a vegetáriánusság kipróbálásról. Meg akartam tudni, érezni akartam, hogy milyen változással lehet ez a létezésemre, a futásomra.

Nos, lassan második éve tart ez a fajta táplálkozás nálam. Tényleg, nem hintve a propagandát – hiszen én sem engedtem magam soha megtéríteni -, de csak jó dolgokról tudok nyilatkozni. Először is könnyűnek érzem magam. Ha megtelt a gyomrom, leállok a kanalazással. Többszöri étkezésekkel, mindig keveset eszem, így nem tudom túlenni magam. Emésztésem könnyű, humánus és gyors. Másodszor rugalmassá válhattak az ízületeim is, hiszen olyan gyorsító edzésekre is képes vagyok, melyekre előtte kevésbé, sőt hosszabban tudom tartani a magasabb tempót, annak ellenére, hogy már nem vagyok mai csirke. Harmadszor pedig, tovább gyorsult a regenerációs képességem, amit tavaly és az idén is próbára tettem ultrafutások egymás utáni halmozásával.

Valószínű, hogy sokan sokféle ok miatt táplálkozunk így. Számomra viszont nagyon érdekes tapasztalás, hogy ez is „fejben dől el”. Mikor lejárt a kísérleti egy év, mondom magamnak, nincs akadálya, hogy újra egyek húst. De nem tudtam a számba tenni, hihetetlen. Vagy bárkinek megsütöm, elkészítem a húsos kajákat, sőt még élvezem is az illatokat. Tudok dumálni róla, hogy ezt mennyire szerettem, az mennyire finom volt. De hogy beleharapjak? Nem megy. Talán kicsiben olyan ez, mint maga az ultrafutás. Vannak eseti, pillanatnyi nehézségek, érzések, pl. fájdalom, kín, fáradtság, de mert tudod, hogy miért csinálod, hova mész, nem dőlsz be a kísértésnek, a lehetőségével sem foglalkozol, hogy felad az elhatározásodat.

De az étkezésben a hozzáállásomat is megváltoztatta. Puritánná tett. Régen a szülők azt mondták, hogy legalább a húst edd meg még, a rizst otthagyhatod. Most pedig a „köretekből” élek. Változatosan próbálom magamhoz venni az ételt, de nem dőzsölök vele. Az utolsó morzsáig megeszek mindent, még ha szárazabb is. Az étel táplálék. Így az se gond, ha egy marék napraforgó maggal, mazsolával megyek el hosszúfutásra.

Egyszerű futócipők - drága hátizsák

Tavaly már jelentős szemléletváltáson estem át a lábak megerősítése tekintetében is. A Christopher McDougall: Futni születtünk című könyvben került levezetésre a mezítlábas futás lényege:A lábfejek lételeme a küzdelem, a terheléstől csak erősödik, ha sokáig lustálkodásra van kárhoztatva, elveszti a tartását.” „A mezítlábas vándor a talpán keresztül folyamatosan kapja az információt a talajról, és érzékeli a földhöz való viszonyát.

A heti munkatervembe idén nem tudtam mezítlábas edzéseket betenni, de az elvet továbbra is vallom és ez a futócipő használatomban ölt testet. Egész évben csak két cipőt használtam edzésre és versenyekre. Ezek Decathlon termékek. Maratoni felkészülésre: Kalenji Run One – 4000 Ft; Ultrákra, terepre: Kalenji Run One Grip – 7000 Ft. Ezek könnyű, majdnem minimalista cipők. Az, hogy csak ennyit költök cipőkre az se nem panasz, se nem dicsekvés. Ez csak tény. Nekem ennyi elég, nekem ennyi kell. A lényeg, hogy ne szúrja a talpam a kavics és ne égesse az aszfalt. Filozófiám, ha menetközben véletlenül leszakadna rólam a cipő, akkor a versenyt mezítláb is be tudjam fejezni. :-) Tudnék költeni többet, de azt inkább zsákra és esőkabátra teszem, amik egy vagyonba kerültek, de ott érzem, hogy számít a minőség és a tartósság.

Fontos számomra, hogy a láb legyen erős, az izmok tanulják meg elnyelni a csillapítást, a láb tanuljon meg alkalmazkodóan talajt fogni. Sőt tovább menve – ezt majd a Chi-futásnál kifejtem -, a talajfogás ne csillapítás, fékezés legyen, hanem a talajérintés hatékonyan segítse tovább a gördülékeny mozgást. Ha belegondolok, milyen versenyeket teljesítettem idén, valóban mindegy volt, hogy röviden vagy hosszan futottam bennük. Örülök, hogy a lábfejem tovább erősödött.  

És még felemelőbb töltete lett a dolognak, mikor megismertem a Kalenji (kalendzsi) szó jelentését. Tudniillik, Kenya nyugati részében, a Nagy-hasadékvölgyben él az erre a névre hallgató etnikai csoport. A kalendzsinek beceneve „a futó törzs”. Jól tudjuk, hogy a maratoni távokon sok érmet szereznek a kenyaiak és nagy többségük kalendzsin. Kedves párhuzam az általam tavaly felfedezett, Mexikóban élő taramuharákkal, a futó indiánokkal, akik viszont az ultrafutásban jeleskednek.

 
3. HOSSZÚ FUTÁSOK, ÚJ KALAND

Talán butaság mondanom, de az idén is neveztem a Spartathlonra. :-) A sorsolás azonban csak várólistára tett, ott is mélyen, a 138. helyen voltam. Értelmetlen volt bármiben is reménykedni. Nagyon nem ötletelgettem még, így alapvetően május végéig bevállaltam a tradicionális aszfalt futásaimat: BSI Balaton Szupermaraton (4 napos – 193 km); Ultrabalaton (221 km). Ez az év a mesés, misztikus prímszám bűvkörében zajlott. Lássuk csak! A 7 törpe, a 7 vezér, a 7 mesterlövész, a 7fejű sárkány, a 7mérföldes csizma, a Világ 7 csodája, a 7 műtárgya; a 7 fő bűn; a 7 a bánat és 7 az öröm …naaa, és igen … a 7. Balaton Szupermaraton. :-)

7. BSI Balaton Szupermaraton - Befutó-2017

Aztán ez a négy egymás utáni futónap felkészített egy csodálatos, áprilisi új kalandra Anglia északi részében. Tóth Attilánk baráti futó kirándulást szervezett nekünk az Ír-tengertől az Északi-tengerig. Ez volt a Coast to Coast, a partól partig. Ez is négy nap volt és 217 km. Az útvonala: Whitehaven - Threlkeld - Garrigill – Consett - Tynemouth. Nagyot töltekeztünk mindannyian.

Ezek a jókedvű hosszú futások és a hétközi gyorsító edzések reménnyel kecsegtettek, hogy a május végi Ultrabalatonon is megtörténhet a 7. szalagavató buli. :-) Németh Mátéval, fiatal bringás kísérőmmel tavaly már szépet alkottunk (29 óra 27 perc), de idén még tökéletesebben segítette, hogy egyre jobban múljanak a kilométerek. Ezerszer köszönöm neki! Hajnalban olyan viharos, szakadó eső jött, amire nem készültem fel, hibáztam. Balatonbogláron, 167,7 km-nél bőrig ázva megálltunk. Viszont Aschenbrenner Zsolti nevét sem felejtem el soha, aki barátaival együtt befogadott minket a kisbuszukba.

Ultrabalaton - Befutó képek, szalagok

 
4. MARATON – A TIED VAGYOK!

Tiszta maratoni felkészülésem már nagyon régen volt. Tulajdonképpen 2005-2006. években, amikor az elsőre készültem fel. Budapesten futottam le 2006. október 15-én, 4:58:27 idővel. Utána pedig csak az ultrafutások felkészülései között „estem be” ilyen eseményekre.

Azért egy történet mégis különleges lett, a Keszthelyi Kilométerek. 2008-ban valami volt a levegőben. Valami friss új lendület, alkotás vágy. A magam részéről ebben az időszakban indultam el az ultrafutás göröngyös útján, tanultam az első lépéseket. Ugyanakkor Bedő Beáta is álmodott egyet és kitalálta Keszthely futását. Furán, egyedülállóan kapott nevet a helyi maratoni futás: „Kilométerek”. Talán úgy érezhettem akkor, hogy mindenképpen itt kell lennem a „kicsike” megszületésénél. Előző nap szombaton 40 fokos meglegben körbefutottam a Tisza-tavat, megtéve 70 km-t. De mégis hazabumliztunk az egész országon át, hogy másnap nekivágjunk a keszthelyi első maratonnak. Kánikula volt és mindössze 40-en voltunk. Büszke utolsóként futottam be 5 óra alatt. Akkor bele se gondoltam, hogy az elkövetkező 10 évre számomra egy kötelezően visszatérő futóeseménnyé válik.

Voltak olyan éveim, amikor jól pörögtek a lábak. Ekkor teljesítményre mentem. Legjobb maratoni időmet (PB) itt Keszthelyen javítottam meg háromszor is. 2009-ben végre 4 óra alá kerültem (3:47:56). 2013-ban iszonyú meleg volt, de ennek ellenére jól megnyomtam és 3:38:38 lett az időm. Átélve a küzdést, teljesen átadtam magam az érzésnek, és ekkor született meg az „üvöltős” befutóképem, ami a következő évben még plakátokról is hirdette: ezt piszkosul odatetted Haverom! Tavaly, 2016-ban pedig sikerült bebizonyítanom, hogy még 52 évesen is el tudod érni életed legjobbját (3:32:31 – 5:02 átlag), ha akarod. Én akartam! A korosztályomban 2. lettem és a dobogó szédületes volt.

Idén is a nagy menetelések közepette érkeztem ide. Mivel hétközben már voltak gyorsító edzéseim, terveztem, hogy jól kihajtom magam, PB közeli tempóval. Aztán június 4-én az időjárás hozta a keszthelyi átlagot, 32 fokos kánikula lett. Az első kilométerek után elszállt minden, a pulzus és a versenyterv is. Időeredményem: 3:45:38 (5:21 átlag). 167 indulóból 127 célba érkező volt, abszolútban 20., korosztályomban ismét 2. lettem. Ez most kemény 42 km volt, de ahogy Sebastian Kneipp mondja: "Ami küzdelembe nem kerül, az értéktelen."

Maratonok - Keszthely, Varsó

Két hétre rá az Ultra film vetítése kapcsán meghívást kaptam Lentibe, ahol az Iszkiri Futóklub szervezte meg a szlovéniai Lendvára át- és visszafutó félmaratonját. Gyönyörű tájakon és persze „fickós” útvonalon. Csak laza futást akartam, de a végére jutott egy kis hajtás is. 240 m szint volt benne, de sikerült 1:48:52 időt mennem (5:10 átlag).

Az őszöm teljesen nyitott volt. Olyan tervtelen voltam. Nincs Spartathlon, mit lehet ilyenkor tenni? És beugrott. Adok magamnak egy esélyt. Elvégzek egy klasszikus maratoni felkészülést, hogy megtudjam, vajon tud-e, és mennyit gyorsulhat még egy öregedő test. Bár örök hitem, hogy a szív öregszik meg utoljára, az akarat pedig sohasem. Másik kérdés, hogy kell egy verseny. Adott lett volna, hogy a Budapest Maratonra menjek. De a naptáramban már márciusban vastagon beírtam: Október 7. – Vadlán Ultra Trail, az első terepfutás a Keszthelyi-hegységben. Ez után egyhéttel elmenni maratonra, minden felkészülést értelmetlenné tett volna. Így kezdtem keresgélni szeptember végére valahol külföldön. Szeptember 24, Berlin vagy Varsó? A világcsúcsok Berlinben születnek, de úgy gondoltam Varsó csendesebb, nekem való lesz. Legalább meglátogatom becenevem (Wojtek) hazáját, hiszen 1980-ban egy lengyelországi építőtáborban az ottani fiatalok fordították le a Bécit lengyelre.

Egész nyáron tettem a dolgom, szépen fejlődtek a gyorsító edzések. Azonban kétszer is húzódásom lett. Röhej, hogy egyiket sem a futástól kaptam. Egyszer segítettem egy mosógépet cipelni, ekkor a derekam nyekkent. Másodszor a munkahelyem költözött, negyedikről le és fel 7-8 kilós dobozok 40-szer, ekkor a jobb bokám nyekkent. Szóval majdnem 4 hét kimaradt a leállások, meggyógyulások miatt. Mégis odaálltam és megpróbáltam a rekordért menni. Az első fele „flow” volt (4:57 átlag), a második fele pedig a „pokol” (5:48 átlag). 25 km-nél még megvolt a PB. 30 km-től viszont új foglalkozásom lett, én voltam a „görcs-űző”. Sok gyaloglásba került. Eredményem: 3:45:09 – 5:20 átlag.

De Varsó extrája végül is nem ez lett. Hanem egy pici kis történet. Rajt előtt esett az eső. Nem szakadt, csak áztatott. Több ezren próbáltak ide-oda beállni miután leadták a depócsomagot. Még volt 30 percem. Messzebb, egy kis utcában találtam egy „alig” foglalt erkély aljat. Vastag kabátban beöltözve ott volt egy fickó. Tört angolsággal társalogtam. Kísérsz valakit? Nem, én is futó vagyok, de ilyen ronda időt!? Ne már, ideális futó idő, gyönyörű rekordokat futhatsz. Ő csak az elsőt szeretné megpróbálni. Mondom, én 10 éve 42 évesen futottam. Felemelő volt, 5 óra alatt tettem meg. Erősen bólogat, most ő is 42 éves. Mutatja a telefonját. Nézd, egész nap esni fog. Hogy hívnak? Pawel. Figyelj, ez igaz, de legalább nem süt a Nap a szemedbe. Kínjában röhögött. Nem, nem, ő nem mer elindulni, nem ilyenre vágyott. Pedig milyen büszkén mesélhetnéd a barátoknak. Aztán kb. 5 percig szótlanul nyújtottam. Utána látom jön felém, kezet fogva mondja: Good luck! És indulna a kocsija felé. Vállára tettem a kezem. Pawel, gondolj bele. Szeptember van, januártól hány km-t futottál azért, hogy itt legyél? Elmereng. Nézd, most nagyon jó érzésed lesz, mert nem fogsz elázni. De tudod mi lesz ezzel holnap?! És a szívére tettem a kezem. Ez bizony kimondhatatlanul fájni fog. Gondold meg! Én pedig elfutottam bemelegíteni. Már csak a visszaszámlálás volt hátra, amikor megláttam őt, a futócipőjét, a rajtszámát a trikóján. Nem tudom mi lett vele. De odaállt és megpróbálta. Itt a „Pawelekből” van sok. Azt hiszem mégis érdemes volt eljönnöm Varsóba. :-)

 
5. LEGYEN TARTÁSOD!

Test-tartás

Teljes gőzzel haladt nyáron a maratoni felkészülésem, kevés kilométerrel, sok dinamikus futással, megtűzdelve jócskán résztávozással. Minden, eddig kevésbé, vagy nem ilyen intenzíven megmozgatott izomrészem jócskán elfáradt, de mindig regenerálódott a következő kemény edzésig. Július 10-e körül azonban valahogy rosszul emelhettem valamit, mert a bal derekam környékén lumbágó szerű fájdalom jött elő. Két nap múlva még legyötörtem az edzést, de csak a távolság volt meg, a tempót messze nem tudtam hozni. Sőt, mint egy kérdőjel úgy néztem ki. Napközben a hosszú ülések sem tettek neki jót. Ahhoz, hogy egy órányit legalább állni tudjak és tegyem a dolgaimat az életben, előtte a földre kellett lefeküdnöm és kinyújtóznom.

Lumbágó - Spartathlon-2015

Az Ultra film is „elcsípett” egy ilyen fájdalmat. Néztem a 2015-ös beérkezők listáját, de sajnos a 261-es rajtszám nem érkezett be. Zevgolatio környékén csoszogott, csobogott a fiúcska, így is elküzdötte magát 175-180 km-ig. Kemény! 

Bármennyire is megrettentem, hogy oda a felkészülésem, kénytelen voltam leállni teljesen a futással. Ezt ki kell kezelni, meg kell gyógyítani. Először Németh Gabikának, masszőr barátomnak panaszkodtam és kértem tanácsot. Ő így legközelebb drasztikusabb, csontkovács szerű húzó, tekerő „kezelést” adott. Ez, úgy gondolom elindította törzsem szimmetrikus tartását. Magam részéről pedig regeneráló-, gyógy- és izomlazító kenőcsözést használtam felváltva a csípőmnél. De a törzsem tartását hosszútávon kellene stabilizálni. Tehát feladat: legyen tartásod!

El kezdtem kutakodni a gyógytorna irányába. Ráleltem alapgyakorlatokra, amit nap, mint nap elvégeztem. Aztán egy könyv akadt a kezembe, amit meg is vettem. Nikolic Anita: Az egészséges gerinc. Sok egyértelmű, de sok meglepő dolgot tudtam meg belőle. Azt mindenképpen, hogy a lábaid (vádli, comb) fejlesztése mellett, a törzsed, hátad erősítése ugyanolyan fontos. Sőt!

A gerincnek rendkívül összetett és nehéz feladatot kell ellátnia. Egy állandóan mozgásban lévő és nagy súlyú, oszlopszerű testnek biztosít támasztékot, melynek tetején a teljes tömeghez képest aránytalanul nehéz fej van. A gravitáció és a mozgás nyomó- húzóerőt idéz elő a testben. A gerincoszlop feladata semlegesíteni ezeket az erőket. Ehhez olyan szerkezetre van szükség, amely egyszerre csontos és lágy, passzív és aktív, stabil és ugyanakkor mozgékony is. Huszonnégy csigolyából áll, amik között porckorongok, ízületi tokok és gerincszalagok helyezkednek el.

A porckorongok feladata a gerincet ért terhelés nyomóerejének csökkentése. Belső nedvdús anyaga által a korong, mint egy rugalmas gumigyűrű, felfogja a terhelés erejét. Nagyobb nyomóerő esetén a korongnak csökken a nedvességtartalma. Amikor megszűnik a terhelés, a nedvesség is visszatér a magba. Elfogadtam és tudtam eddig, hogy a hidratáció és a vérkeringés miatt fontos eleget innunk. De a megfelelő mennyiségű folyadék a porckorongok nedvességtartalma miatt is nagyon fontos. Amikor a porckorong összenyomódik, folyadékban oldott anyagcsere-végterméket ad le, amikor tágul, és megtelik folyadékkal, tápanyagot vesz fel. Ezt a nyomásváltozást pedig csak mozgás tudja okozni, tehát bizonyos mértékű terhelésre mindenképpen szükség van.

Az ízületek, ínak vérellátása csekély, lassan képesek tápanyagot felvenni. Védelmük a körülöttük lévő izmok és kötőszövet erősítésével érhetők el, mert a fejlett izomzat jobban összetartja ezeket. A csontok, ízületek és a porckorongok védelme érdekében lényeges tehát tartásjavító és mélyizom-erősítő gyakorlatokat végezni. Az ülőmunka, vagyis a „mozdulatlanság” károsító hatása mellett, maga a munkavégzés természetes velejárója ma már a stressz. Ki vagyunk téve neki akkor is, ha észre sem vesszük. Valamilyen helyzet kapcsán felfokozott idegállapotba kerülünk, ennek hatására az izmok megfeszülnek, felkészülnek a reagálásra. A hát rendkívül érzékeny a stresszre, hatására az izmok szinte csomóba rándulnak, a nyak területe és a vállövek valóságos stresszgyűjtő központként működnek. Amikor gerincproblémánkra keresünk gyógymódot, érdemes a lelki tényezőket is számba venni. Ha testünket fitten tartjuk, fájós hátunkat, nyakunkat átmozgatjuk, azzal pszichénket is tápláljuk, erősítjük. A képlet egyszerű: merev test – élettelen lélek; felfrissült test – életteli lelkivilág. Az első lépés egy egészséges, harmonikus test kialakítása, mert csak ez hordozhat egészséges lelkivilágot.

Lumbágó - Gyógytorna

Itt élünk ahol, és ránk a nyugati világ jellege hat. Általában aerob mozgásokat végzünk, ami felpörget, élénkít, növeli az adrenalin-szintet. A távol keleti mozgásoknál azonban a belső koncentráción van a hangsúly, minden mozdulatot a légzéssel összhangban végeznek, így elméjüket koncentrálják. A gyakorlás végén relaxáció van, mert pihenés alatt az összegyűlt életenergia szabadon szétáramlik a testben, elménk lecsendesedik, megnyugszunk. A feszültségek nem pusztán az izmok szintjén, hanem a pszichénkben is oldódnak.

 

Chi-tartás

Ekkor beugrott, hogy van nekem még egy porosodó könyvem. Danny Dreyer: ChiFutás. Lusta voltam eddig belemélyedni, mert mindig fontosabbnak tartottam a kemény munkát és sajnáltam ilyen „elvi” kérdésekkel tölteni az időmet. Olvastam a tetején, hogy „forradalmi”, de hogy mi ez valójában nem érdekelt. Most viszont, ahogy sajgott és fájt a derekam, mint egy varázsló szavait, úgy itta agyam a könyv sorait. Látszik, milyen gyarló az ember. De belátni és tanulni nem szégyen, és vallom, hogy a „saját pofonok” a legjobbak.

Akkor legyen! ChiFutás! Egyszerű lényege: fussunk, mint a gyerekek! Azaz természetesen. A kínaiak szerint a „chi” a minden dolgot éltető energia, erő. Feladat: hogyan csendesítsem le az elmémet, hogy a testemre figyelhessek és közben „rájönni”, hogy ne az izomerő, hanem a mentális fókusz és lazítás révén mozogjon a test. Fontos gondolata: a gerinc menti pontok irányítják a mozgásunkat, és nem a végtagok. Tartsd egyenesen a gerincedet, és lazítsd el a tested többi részét, hadd áramoljon át rajta a „chi”, mint víz a lefolyón.

Testemre kerestem gyógyírt, de mikor a tehetséges sportolók, emberek mindent leköröző teljesítményeinek hátteréről esik szó lelkem is libabőrös lesz. Ugye, ismerjük „nekem sosem volt tehetségem, nekem szorgalmam volt” :-). Ők igazából nem tesznek semmit, hanem egyszerűen félreállítják önmagukat az útból, és engedik, hogy valami más megtörténhessen. Ők azért képesek erre, mert nincs már szükségük rá, hogy egy nehéz feladat közepette elgondolkodjanak azon, mit is kéne tenniük. Amikor az elméjük mozdul, a testük követi. Ha a fókusz mozdul, a chi-jük követi, és minden, aminek meg kell történnie, megtörténik, kétség, aggodalom, feszültség, félelem vagy az ego más zavaró hatásai nélkül…

A ChiFutás alapvető szemlélete, hogy együttműködünk a gravitációval és az út erejével. Egy enyhe dőléssel a súlypontunk előrébb kerül, mint az alátámasztási pont, a felsőtest előre esik és ekkor nincs más dolgunk, mint szedni a lábunkat és lépést tartani ezzel az eséssel. Az út erejének kihasználása ezzel összefügg. A lábunk érkezése kissé a súlypontunk mögé kerül, azok kilendülhetnek a hátunk mögött anélkül, hogy fékező irányú összetevőt csempészne a lépésünkbe. Sarok helyett a talpunk sokkal puhább középső részével érünk talajt és így az út valamennyi ránk ható ereje anélkül halad tova alattunk, hogy lassítaná vagy károsítaná testünket. És valóban, ha megnézem a „két” futócipőm talpát, akkor a „maratoni cipőm” sarka szinte alig kopott, míg az „ultra cipőm” sarkai kopottak, azaz fékezem a mozgásomat. Tehát jó lenne hosszútávon is igénybe venni az út „erejét”.

A másik kulcs szó: az egyensúly. Életem sok-sok évében azt hiszem ezt elvesztettem. A görcsös akarás mindig egy oldalra húzott, vagy pedig hirtelen teljesen „kiszálltam”, hogy gyorsan visszabillenjen a „hinta”. De nem! Ezt folyamatában kell fenntartani. Yin és yang szimbóluma. A legtökéletesebb jelkép, amint a kör valamelyik része nő, a másik része csökken. És ez nem mindig egyelőséget jelent. Ahogy a test egyik része előre mozog, kell lennie egy kiegészítő mozgásnak hátrafelé. Ahogy a test előredől, a lépések megnyúlnak mögöttünk. Amikor a test egyik oldala kiterjed, a másik sűrűsödik. Mindig megpróbálunk szimmetriára törekedni, testünk mozgása közben nem hangsúlyozzuk sem az egyik, sem a másik oldalt. A felső testünk igénybe vétele egyensúlyban van az alsó testünkével.

A struktúráját tekintve a ChiFutásnak 4 készsége és 6 formafókusza van. Készségek: összpontosítás, testérzékelés, légzés, lazítás.

Az összpontosítás az, amikor az elménkkel a szemünkön keresztül irányítjuk a test mozgását (yi-chi). Vizuális összpontosítás útján tájékoztatjuk a testet a szükséges mozgásról, nem gondolkodunk, hanem a szemünk húz a „cél-tárgy” felé. A testérzékelés a legfontosabb készség, aminek egyik jó eszköze a testpásztázás. Egy-egy testterületre összpontosítunk, figyeljük érzékelünk-e merevséget, feszültséget. Ha igen, akkor igyekezzünk azt ellazítani. Majd megyünk tovább. A légzés a keleti tanítások központi gondolata. A gázcsere a tüdő alsó részében zajlik. Hajlamosak vagyunk azonban „felületes légzéssel” élni, és így nem „használjuk ki” magunkat. Feladat tehát a hasi légzés, ami a tüdő alsó lebenyeibe vonja a levegőt. Ennek eredményeképpen előnyös hormonkoktél kiválasztását segíti, csökkenti a pulzust és a vérnyomást, javítja a keringést, és általános nyugtató hatású, valamint jól-lét érzetet okoz.”  Érdekes, hogy az előző három készség segíti a legjobban a negyediket, a lazítást. A lazítás a szükségtelen erőlködés mellőzése.

A filmről sokan megismerhették „jogvédett” zihálásomat. Kérdezték is miért csinálom? Nos, Alpár Balázsnak, a zeneszerzőnek elfogyott minden témája és jött a gondolat, hogy besegítek valami „zöngéssel”. :- D … Nem, ám!! Valószínűleg, amikor el kezdtem futni, nem tanultam meg jól lélegezni, azaz csak a „felületes légzést” alkalmaztam. De azért valami másról is szó van. Ez valójában egyfajta „mantraéneklés”. Ösztönszerűen, amikor kezdek kilépni magamból és küzdök valami felé, akkor megszólalok: hhhuöö-hö-hö. A hang az energia egyik megjelenési formája; ereje van. A jógában a mantrák olyan szanszkrit nyelvű szótagok, szavak vagy mondatok, amelyek ismételgetve magasabb tudati állapotba hoznak, segítenek koncentrálni, elménket fókuszálni.

A ChiFutás technikáját a formafókuszok elsajátításával lehet megtanulni, amit nem egyszerre, hanem elemenként érdemes megtenni. Testtartás: egy egyenes testtartás (oszlop) létrehozása a fejünk búbjától a talpunkig. Dőlés: az oszlopot finoman és irányítottan engedjük előre dőlni, ami lehetővé teszi, hogy a gravitáció előrehúzza. Alsótest: „passzív alsó láb” létrehozása, a láb csak támaszt két lépés között és nem hajt. Medenceforgatás: ha a lábak mozgásából adódóan engedjük forogni a medencét, akkor a térd, a combizom, a csípő, a hát alsó része alig terhelődik, az út erejéből semmit nyel el. Felsőtest: ő a showman, vezérli a dőlést, melyet a hátralendülő könyök ellensúlyoz. Ritmus: a lépések üteme sosem változik, csak a lépéshossz.

ChiFutás

Mi a hozadéka ennek a technikának? Ellentétes forgást előidézve a csípő és a váll között, enyhén ide-oda csavargatja a gerincet. A karok és a lábak a szalagok nyúlása és összehúzódása miatt mozognak és nem az izmok kontrakciójától, ami energiagazdaságos futótechnikát eredményez. A szalagok és az ínak nem égetnek üzemanyagot, ezáltal kevesebb tejsav termelődik futás közben. Mivel az izmok nem merülnek ki, a szervezet hamarabb kipiheni magát. Továbbá futás közben az izmok megtanulnak lazítani, és megszabadulnak a feszültségtől, mialatt az ínak rugalmassága és szívóssága nő.

A tapasztalat igazolta, hogy érdemes volt belekóstolni ebbe a technikába, mert a lumbágó észlelése után kb. 10 nappal már újra tudtam biztonságosan gyorsítókat futni, mert pásztáztam a testem a talajfogástól kezdve, a boka, a medence, a karok, a törzs működésén át a gazdaságos légzésig a szimmetrikus testtartást elérve.  

 

Türelem-tartás

Sokszor mondjuk a nagy szavakat, szajkózzuk a bölcsebbnél bölcsebb idézeteket, hogy hasson ránk. De szerintem nagy intuíció kell ahhoz, hogy számunkra „idegen”, ismeretlen szavak meg tudjanak mozgatni bennünk valamit. Viszont, ha az érzéseinket viszonyítjuk egymáshoz, abból nagy útravalót formálhatunk, ha legközelebb ismét reménytelennek tűnő helyzetbe kerülünk. A következő sorokat vetettem papírra, amikor a kemény maratoni felkészülésemkor beütött a derékfájásom. Ezek az „idegi érzékek” segítenek nekem, hogy ne essek pánikba, legyek türelmes, és el ne hagyjam a reményt.

<< Emlékezz! Mennyire fájt a derekad! Megvan?! Létezni nem tudtál, iszonyúan fájt és a padlón fetrengtél, nyújtottál, hogy feltápászkodva újra lépni tudjál legalább egy fél óráig. Mit tettél akkor?! Megálltál. Lenyugodtál. Pihentetted, de megkerestél minden apróságot, amivel egy pincurkát rendszeresen segítettél magadon. Türelmes voltál! Tudtad, hogy időbe telik. Jól felmérted mennyire. Aszerint kezdted újra a futást lassan, építkezve. Mert szeretted volna azt tenni, amit imádsz és boldoggá tesz. Ma hol vagy újra?! Ismét 4:30-ban futsz már 8 kilométeren keresztül. MEGOLDOTTAD! >>

De a fájdalmat nem csak türelemmel viselni kell és mellette töretlenül bízni, hinni, hogy újra jó lesz, hanem meg kell érteni, hogy a fájdalomnak célja is van, azt mindig okkal kapjuk. Erről itt gondolkodtam korábban:   A fájdalom célja 

 

Lélek-tartás

Kisfiam, Attila úgy indult neki a világ másik felének (Németországban tanul), hogy a kezembe nyomta a Bibliát egy bejelöléssel. Ezt hagyta itt nekem: Gondviselés (Mt. 6, 25-34). Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? … Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

Atikám - Spartathlon-2010 Korintosz

Valamelyik írásban olvastam arról, hogy miért a dánok a legboldogabbak a világon? Két dolgot ebből azonnal magaménak éreztem. Az egyik az, hogy semmi üres dicséret. Filmjeik sok esetben nem végződnek boldogan. A boldog befejezések olyan érzéseket táplálhatnak bennünk, hogy valami hibádzik a mi életünkkel, hiszen az nem ilyen tündérmese. A szenvedésen keresztül többet tanulunk a személyiségünkről, mint a sikereink nyomán. A másik, az „átkeretezés”. Ne tegyünk úgy, mintha az érem rossz oldala nem létezne, csak ne arra koncentráljunk. Reálisan legyünk optimisták: Örülj, ha esik az eső, mert ha nem örülsz, akkor is esni fog.

Balczó András - Szabó Béla Wojtek

November végén megkeresett Simonyi Balázs, mit szólnék egy hétfő esti előadáshoz Pesten, közösen Lőw Andrissal meghallgatnánk Balczó Andrást. Tavalyi „jelszavam” jutott eszembe, mikor rögtön igent mondtam: „engedd magadhoz a változást”. Szóval 400 km autózást áldozni, másfél óráért? Az igazi kincseid azok, amikért áldozatokat hozol. És a másik ember kezében se a „csillogást” keressük soha, amikor előttünk áll, mindig azt lássuk, hogy honnan jött és miért.

Gyerekkoromban, szabolcsi kisfalumban, Pátrohán egyszer bekopogott az ajtónkon egy könyvterjesztő, úgymond házalt. Apu és anyu szerették volna, hogy „okosodjunk”. Legalább 200 könyv volt a csomagban. Persze csak részletre tudták megvenni, talán nyolc csekket adtak fel. Volt benne szakácskönyv, album, regény …. és persze egy könyv: Dávid Sándor – Balczó. 1976-ban adták ki, még nagyon friss volt. Sárgult lapjai ma inspirálnak, ma jutnak el lelkemig. Szóval mindennek eljön az ideje. Sztár tévénken fekete-fehérben néztem a hokedli mellől Münchent, ahol egy Ember nekünk büszkeséget és aranyérmet szerzett öttusában.

40 év után tudtam találkozni az Emberrel, akinek Küldetése volt. Mintha apámat láttam volna benne, szinte egyidősek lennének. Apu már 30 éve nem tud példát mutatni nekem, de előtte azt tette egyszerű, szorgos emberként, akit nap, mint nap „megcsapott a mozdony füstje”. Mi lett volna, ha? Balczó azt vallja a múlt, mint egy megkötött beton, nem érdemes gondolkodni rajta.

Nekem soha nem volt tehetségem – kezdem ugye a monológomat. Balczó így mesélte: A tehetség megítélése, az óriási titok. Hogy hogy van az, hogy működik, hol van, hol nincs? … De kell lenni egy állapotnak, amelyben maradéktalanul boldog vagyok, amelyben nincsenek olyanok, hogy jaj, ne hogy véget érjen.Ez az állapot pedig éppen ott, Münchenben világosodott meg számára, vívás közben a szünetben. Amikor a görcs, hogy teljesítenie kell valamit, meg kell nyernie az olimpiát, hiszen 10 millióan várják ezt tőle, sorra-sorra hozta a hibázásokat. De kint a szabadban, a piros köpenyében elengedte ezt a félelmet, függetlenítette a létét minden történéstől. Ezzel a megkönnyebbüléssel tért vissza a pástra, ami egészen az arany éremig kitartott. „Sorsfüggetlen derűnek” nevezi ezt az állapotot, és hogy egyedül csak ez üdvözít. Mert ez nem csak alkalmi viselete a boldogságnak, ez örök tud lenni. Megtaláltam már? Megtalálom? … Keresem.

Könyv - Dávid Sándor: Balczó

Dan Millman: A Szellem törvényei könyvében a Bölcs így adja a következő feladatot a Vándor számára az Önazonosság Törvényét tanítva:

Megtorpanva a távolba meredt, és egy mögöttünk emelkedő hegycsúcsra mutatott.

- Látod annak a hegynek a tetejét? … Csak azt szeretném, ha felmásznál a tetejére és visszajönnél ide harminc percen belül.

A futás nehéz és fájdalmas volt. Félúton felfelé a tüdőm olyan kegyetlenül kezdett égni, hogy a visszafordulást fontolgattam a csúcs elérése nélkül. Úgy éreztem, hogy nem bírok tovább menni, de mennem kellett, ezért folytattam; elértem a holtpontomat és átküzdöttem magam rajta. Mikor visszaérkeztem, kis híján a lábai elé roskadtam. Tíz percet késtem. Nehezen lélegeztem és azon tűnődtem, mit is jelent vajon ez a kudarc, amikor a bölcs megkérdezte:

- Miért nem fordultál vissza a hegytető előtt? Akkor visszaértél volna időre. Ki tudott volna a különbségről?

 Én – mondtam levegő után kapkodva – Én tudtam volna.

Az önazonosság középpontjából felfedezzük, elfogadjuk és kifejezésre juttatjuk saját hiteles belső valóságunkat, így másoknak nem szavakkal, hanem saját példánkkal ösztönzünk.

Nagyon régóta, majdnem a kezdetektől figyeltem, és ma már csodálattal vagyok Lubics Szilvia, drága Barátném „varázslata” iránt. „.. ha van egy álmom, amit elképzelek, gondolatban átélek nap mint nap, és teszek is érte minden áldott nap, akkor az valóra is fog válni.” Én egész életemben egy "Másfél Napra" vágyok, amit "papíron" meg is kaptam Szilvitől és Gyuritól. Vagyis az ősszel megjelent könyvet, amiből nagyon is mélyen kiderül, hogy milyen „lelki-tartása” is van Lubics Szilvia ultrafutónak.

Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Szilvi kimondja az evidenst, a lecsupaszított tényt: Nem múlik semmi máson, senki máson, hogy te ki vagy, ki voltál és mivé leszel, csak önmagadon. Eldöntöd, hogy mit szeretnél. Kitalálod, hogy mit kell tenned érte. Aztán kimész, és csinálod. Egyszer, kétszer, százszor.Igen, ezt tudom én is, hogy így működik.

És még az erősnek sem könnyű mindig erősnek lenni, mert megjelennek a kételyek, de Szilvi elűzi, Szilvi el: Most nem megy. Abba kellene hagynom? Ne erőltessem? Legjobb lenne visszafordulnom talán … Na, azt már nem! Nehéz az edzés?  Nahát! Nehezen megy? Na és? Mi a francért vagy itt lubicsszilvi, gondold már át! Spartathlonon akarsz futni? Igen? Akkor tessék normálisan edzeni! Spartathlont akarsz nyerni? Igen? Akkor tessék kőkeményen edzeni, és abbahagyni ezt a kurva önsajnálatot! Toljad neki a büdösúristenit! Érthető?Igen, ezt értem én is, hogy így működik.

Valaki mindig megmondja a tutit az életünkben, valaki mindig. Szilvinek a némettanára: Ez a lány egyszer még falakat fog ledönteni az akaratával. És Szilvi már évek óta ezt az „akaratot” másfél napra mindig uralma alá hajtja, minden rezzenéskor tudja, hogy miért van ott, mit tesz. Igen, ezt szeretném én is, hogy így működjön.

Szeretném hinni, hogy úton vagyok, az úton leszek, az akarat útján, ha majd kell és szükség lesz rá. De addig is, mint Szilvi: Szeretem ezt. Amikor csak a futás van és én. Amikor érzem, hogy haladok. A magam erejéből. … Szeretem, ahogy megszűnik körülöttem a világ. … Szeretem, ahogy a fejemről ömlik az izzadtság az arcomra. … Szeretem, ahogy megfeszülnek az izmaim és úgy érzem, hogy minden egyes lépéssel a világ végére repülök el. … És már nem akarom, hogy vége legyen. Élvezni akarom, amíg csak lehet, amíg csak tudom. Nincs ennél jobb érzés.

 

Lubics Szilvia - Szabó Béla Wojtek

 
6. 48 ÓRÁS – AZ ISMERETLEN KIHÍVÁS

Már június elején meghökkenve olvastam, hogy az EMU (Egyesület a Magyar Ultrafutókért) a május elejei 6 napos eseményük mellett, felélesztve ismét szervez 48 órás futást Balatonfüreden, de ezt majd szeptember végén. Első gondolatként örültem, hogy itthon is újra van ilyen és nem kell elutazni külföldre. De ismertem a hozzáállásomat, nekem még „öregednem” kell a multiday versenyekhez, már, ha egyáltalán érdekelne.

Aztán elemezgetve, megnéztem, hogy a Spartathlon szabálykiírásban szerepel 48 órás kvalifikációs szint, ami 280 km. Ugye, az Ultrabalatont nem fejeztem be, így 2019-re nincs szint eredményem. Mi lenne, ha? Nem, nem. De akkor mi lenne, ha csak 24 órás betétszámra mennék el, ahol 180 km-t kellene teljesíteni. Hu ez nagy falat mindenképpen. Vágyok az ultrára, ki vagyok éhezve rá, de csak heti 60-70 km-t edzettem, hiszen a maratonra készülök. Apropó, ez egy héttel a Varsói Maraton után, és egy héttel a Vadlán Ultra Trail 104 km-es terepfutás előtt lenne. Óh, már megint „gigáznál”?! :-D

Több hétig nem foglalkoztam vele, de szabályosan feszült lettem, mert nem hoztam tiszta döntést. Most igen, vagy nem? Ahányszor eszembe jutott a hajnali Bíró Ica tornámnál, a gyomrom mindig görcsbe volt. (Nos igen, a filmbe nem véletlenül került bele ez a megmosolyogtató „felkészülés”. Judittal 15 éve még VHS-en kezdtünk erre tornázni. Én azóta is ezzel nyújtok naponta, tegnap is „megvolt” a hölgyemény. ;-) )

Nagyon féltem felvállalni ezt az ismeretlen kihívást. Ugyan úgy, mint ahogy annak idején Balázsnak is csak két forgolódó éjszaka után tudtam igent mondani a Privát Spartatlonra. Be voltam sz@rva, de egyre közelebb bújt hozzám a vágy, a kis „ribanc” és kitartóan csábított a bűnre, hogy veszítsem el mindenem a pajzán ölelésében.

Július 4-én a lehető leggyorsabban beneveztem. Erdész Gyuszi írta, hogy már régóta várták, hogy nevezzek hozzájuk és élmény lesz engem futni látni. Így nagy izgalommal, de nagy-nagy örömmel készültem Füredre. Végül is leraktam az alapokat, a miérteket. Itt egy remek alkalom, hogy megkóstold a 48 órás futást. Nem lehet gond, hiszen a Kazinczy túrán 44 órát már mentél, sőt akkor még 7200 m szintet is megmásztál. Választ kaphatsz arra, hogy heti 60 km-rel mire lehet jutni egy ultraversenyen. Ha jól csinálod, akkor pedig grátisz lehet egy kvalifikációs szint. Hogy megint három hét, három verseny? Nem gond, tovább elemezheted a regenerációs képességedet. Szóval így születik meg egy őrültség, amiért aztán racionálisan minden nap megteszed a legtöbbet. :-)

48 órás futás - Balatonfüred-2017

Szeptember 29-én pénteken 10 órakor indult el a műsor és október 1-én vasárnap 10 óráig tartott. 250,241 km-t teljesítettem. Szarvas Matyival voltunk egy faházban, ahova Németh Zolika érkezett később a 24 órásra. Örültem Matyinak, végre egy pályán vele és nem is keveset. Csodálom a kék túra „körbejárásait” és tisztelem a megyefutásainak őszinte szándékait. És most láthattam sportteljesítményét is, hogy kemény fából faragták. Nagyon örülök, hogy végre volt egy közös élményünk, ami felejthetetlen és örök marad. 

Az éjszakák és a nappalok pillanataiban az egymásra odafigyelős, tovább mozgató emberi érzéseket tapasztaltam meg minden társamtól mindegy milyen nyelven "beszéltük" a futást, pedig belül magunkkal kellett gyötrődnünk, pedig szinte "egyhelyben" közlekedtünk és mégis hatalmas távolságokat tettünk meg testben és a lélekről nem is beszélve. Szervező Barátaink pedig 2 napig maximális kiszolgálást biztosítottak, folyamatosan még álmosan is lelkesítettek. Hihetetlen hogyan lehet ezt tenni. Azt hiszem, mint mindent, csakis szívből.

Felvetődik a kérdés, mi ebben a jó? Én is így kérdeztem korábban. De rendkívül érdekes, hogy ebbe a „feladat-inerciába” is bele tudod ültetni magad. És értelmetlenek lesznek a „konvencionális” kérdések, mint pl. 930 m-es kör, 2 nap, stb. Nekem már 3 óra után a végéig mindegy volt, hogy Balatonaligára, Spártába, vagy a WC előtti „hegyhez” (50 cm emelkedő) igyekszem 300-adjára.

Amit tanultam. Se kajával, se ívással, se öltözékkel nem volt gondom. De meg kell ismerni nagyon, meg kell tanulni az alvás és a megindulások kezelését. Kb. 36 óra folyamatos haladás után feküdtem le 2 órára. Mintha csak 2 perc lett volna, nem akaródzott kibújni a jó meleg paplan alól, meleg faházból. Pár pillanat múlva azonban olyan dühösen rúgtam ki magam a pályára, hogy magam is meglepődtem. De csak 6 óra hosszat tartott a lendületem. Mihelyst elértem a 250 km-t elmentem aludni, zárás előtt 4 órával. Tehát 6 órát nem futottam a 48-ból. Ez rengeteg tartalék!! Az első felében 158 km (63%), a második felében 92 km (37%).

 
7. TEREPRE FEL!

Alapvetően „beleragadtam” az aszfaltba. :-) Mutatja ezt a 7-szeres Balaton Szupermaraton, a 6-szoros Ultrabalaton teljesítésem, no meg a számtalan Spartathlon próbálkozásom. Kicsit meglepő ugyan, de az erősödések végett, azért csurrant-cseppent a terepfutásból is jócskán. A statisztikám: 3x Piros85; 2x Mátra115; 2x Terep Százas; 1x – Kazinczy200, Lavaredo120, Kinizsi100, Tuscany103, Mátrabérc58. És aki ismeri, az tudja, hogy ezek a futások érnek néhány „UTMB-pontot”.

Ultra Trail Mont Blanc

 

UTMB – Ultra Trail Mont Blanc. Ez egy magashegyi terepfutó verseny a Mont Blanc derekán 3 országot érintve, hossza 171 km, megmászott szint 10.231 m. Illetve az előbbi a leghosszabb távja, mert ma már egy hetes futóeseménykényt több kísérő versenye létezik, más-más távokon, más-más útvonalakon. Csak 2300 fő indulhat el egy évben, de mérhetetlenül sok a jelentkezés. Tulajdonképpen már a kezdetektől kialakítottak egy „demokratikus” nevezési szisztémát. Lényege az, hogy az előző két évben „beskálázott”, pontot érő versenyeket kell teljesíteni kvalifikációként. Másodszor december közepétől január elejéig jelentkezni lehet, majd a nevezettek közül sorsolnak az egyes versenyekre. Harmadszor, ha két egymás utáni évben ugyanarra a versenyre nem lettél kisorsolva, akkor a harmadik évben biztos rajthoz álló vagy, természetesen az előírt pontoknak meg kell lenni.

Nos, Szabó Béla a Spartathlon küszködései közepette, az elmúlt két évben megszerezte a szükséges pontokat és minden évben nevezett is az UTMB-re. Vagyis 2018. augusztus végén biztosan indulhat az UTMB-én. Ehhez persze az idén rendelkezni kell 15 ponttal. Hála a tavalyi „giga-sorozatomnak” az alábbi „diploma” igazolja, hogy ez is megvan. Szóval áll a zászló.

UTMB pontjaim

Látható volt, hogy évek egymásra épülésével, folyamatos teljesítésekkel lehet ide biztosan kijutni. Jó, jó szerencse is lehetséges, ha rögtön kihúznak. De hol volt Szabó Bélának valamikor is „szerencséje – tehetsége”, neki mindig „csak” szorgalma volt. Tehát ez egy nagy esély, egy nagy lehetőség, amivel szeretnék élni, mert csodálatos odafent, embert próbáló, de fantasztikusan csodálatos.

Meg akarom élni ezt!!!

No, és eddig tartott a játék és az örömködés. Ahogy Lubics Szilvia, drága Barátném, kirakta a szauna falára a Badwater térképét, úgy én is megalkottam a motivációs falamat. Hogy reggel a Nap első sugara mutasson rá mekkora feladat vár rám, és hogy este bebújva az ágyba lenyugodjak én is a Nappal, mert mindent megtettem ma is a rám váró feladatért. Így néz ki az útvonal, a szinttérkép, a szakaszadatok, a szintidő. Van egy papírra vetett „piros szám” is, ami a küzdésért kell. Nem dőlök a kardomba, ha nem jön össze.

10 hónapom van erre a projektre. A feladat súlyát akkor éreztem meg, mikor az itineren sárga színnel jelöltem azokat a szakaszokat, ahol 500 m vagy annál több emelkedést kell egyfolytában legyűrni. 10 (!!!) szakasz van ilyen, még a 40. órában is. Csak összehasonlító érzékkel tudom a feladat „komolyságát” felfogni. Idén a Piros85-ön szentségeltem a Nagy-Szénás hosszú kaptatóján, ami csak 234 m volt és egyszer. Tehát kemény hónapok várnak rám. De szeretnék rengeteget mosolyogni is. Szerintem ez a kettő megy együtt, szerintem. :-)

UTMB motivációs fal

Kicsit extrém módon, de október 7-én a Vadlán Ultra Trailen kezdődött el a felkészülésem 104 km – 3000 m szint). Már év elején kiderült, hogy meg fog születni a Keszthelyi-hegység első terepfutó versenye. Naptáramban vastagon ott volt. Tehát pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy az egy héttel ez előtt bevállalt 48 órás futás fáradtságaira hivatkozva lemondjam. Itt kell lennem, és ha négykézláb is, de végig megyek.

Folyamatosan láttuk a neten, hogy a környék futói és önkéntesei milyen lelkesen készítik elő a versenyt. Pénteken a technikai tájékoztatón pedig abszolút bebizonyosodott, hogy amit közel egy éve Juhász Peti barátom (ironman, ultrafutó, terepfutó) megálmodott az nagyon magas színvonalon megvalósult. Rengeteg ötlettel, technikai elemmel volt tele a verseny lebonyolítás.

Nagy öröm volt, hogy két barátomat is vendégül láthattam, Szőnyi Fecóval és Németh Zolival rajtoltunk el szombat 6 órakor. Cserszegtomajról fáklyás, lámpás biztosítással jutottunk ki, miközben lassan pirkadt. Az égiek kegyesek voltak, mert csodálatos őszi napot adtak nekünk. A mezőny végén haladtam, de nem zavart a magány, élveztem a napsütéses előrehaladást. Sok időt is szántam a gyönyörködésre. Egy-két „kényesebb” szakasz (pl. Csodabogyós után) azért keményen emlékeztetett a múlt heti történésekre.

Vadlán Ultra Trail - Szőnyi Ferenc, Németh Zoltán, Szabó Béla Wojtek

70 km környékén már bő fél órával kint voltam a szintidőből. Petivel telefonon értekeztünk. Megértettem, hogy egy emberért nem alkalmazkodhat egy egész verseny, és hogy fel kell számolnia az utolsó három frissítő állomást. 76 km-nél, Nagygörbőnél még türelmesen bevártak a frissítők. Kértem másfél liter vizet, egy csomag nápolyit és két banánt. Aztán saját felelőségemre, egyedül, úgymond „privát” ( :-D ) megtettem a maradék távot.

Az erdők sűrű sötétjében bevillantak, miket is mondtam nemrég. Belül mélyen ismét átéltem: „A lényeg az, hogy te ott egyedül, privátban valaki legyél. Te valaki legyél!” Valaki, aki végig akar menni még akkor is, ha nagyon fáradtak a lábai. Mert, ha magunkra tettük a súlyt, akkor azt el is kell cipelni. És tudom, hogy Szőnyi Fecó is mennyi szakaszon tolta magányosan a Himalájában, vagy milyen erős volt Mexikóban még a 30. napon is ironmant teljesítve. Fecóval 2008-ban a Bécs-Budapesten voltunk szobatársak. Te jó ég, kinek voltam még szobatársa?! :- D Összességében 70 perccel léptem túl a szintidőt. A célkapunál pedig vártak, engem is vártak. Juhász Peti, Kiss Zalán, Fecó és Zoli hittek benne, hogy végig megyek az úton.

Piros85 - Szabó Béla Wojtek

Október 28-án pedig jött a PIROS 85, amire már pihenten érkezhettem. Terepfutás Csillaghegytől Budaörsig, hossza 87,66 km, 3.205 m szinttel. Időeredményem 12:08:46 lett. Számok, számok. De, ami történt, az a lényeg. Minden emelkedőn, lejtőn, hosszú futható részen a legtöbbet tettem meg, amire képes lehettem. Így 1 óra 2 percet javítottam a múltkori időmön (2015.10.31). Szóval ismét „több” lettem, mint eddig voltam.

Nagy vidámság van ezen a versenyen. Sok támogatást kaptam mindenkitől. Meghatóan megtisztelő volt számomra, hogy háromszor is Speró Tomika „vízét” ihattam és olyan jólesően zavart el a francba, mert már „fél percet” tébláboltam Nagykovácsiban a ponton. :- D Sok-sok új barát is biztatott, akik az emelkedőkön az Ultra kapcsán messziről megismerték „jogvédett” zihálásomat.

Kicsit sem ismerem a mai magyar terepfutás világát, vagy kicsit már régről ismerem ezt a világot. Nem tudom melyik igaz? Régi ember vagyok már. Így van egy-két arc, akik sokat jelentenek számomra, avagy, mint elől lengő lobogót távolról követem majd Őket. Németh Csabi nagyot „karcolt” már ezen az égbolton. Egyszer, nagyon régen futottam vele „egy pályán”, mert azt nem merem mondani, hogy együtt futottunk.2010-ben a Swissalphine 78 km-én. Rettenetesen csodálom Wermecher Ildikót ügyességéért, tehetségéért és aranyosságáért. Tőle kaptam egy közös fotót 2014-ben Cortinában, büszkén őrzöm. Speró Tomikával a „legnaprakészebb” a kapcsolatom. Talán vele voltam a legtöbbet közös versenyen, Zemplén, Mátra, stb. Nagyon remélem, hogy a jövő évben számtalanszor tudom megölelni üdvözlésül. Szóval figyelem a küzdők példáját. :-)

Németh Csaba, Wermescher Ildikó, Sperka Tamás

 
8. AZ ULTRA ÁRNYÉKÁBAN

Lent, totál plánban marcona harcosok léptei rengnek, egyfajta hősök, akik véresen és sebesen is állva maradnak és küzdenek az utolsókig. Pedig, ahogy egyre feljebb jut a zümmögő drón semmivé, senkivé törpül minden. És egyformán, együtt látszanak annak. Apró kis hangyák hömpölyögnek valami otthon felé, ahol majd melegség árad szét bennük, valami „alternatív energia”, amit ők termelnek maguknak. Talán jelzések mentén haladnak, de lehet, hogy csak egy közös, belső iránytű vezérli őket. Vánszorog, bukdácsol a pici élet, és ha nem is látod a hátukon a mázsányi morzsákat, azért mindegyik hatalmas terhet cipel láthatatlanul.

ULTRA – a film. Dusán követeli dalszövegében: Mint a filmeken, látni akarom mind a neveket! Mint a filmeken - tudni akarom, miről ki tehet!” Az idő amnéziája mozzanatról mozzanatra ebben az írásomban elevenedik meg: Újratörtént pillanat

Egyszer csak megtörtént mindannyiunkkal, pedig négy hosszú évig tartott. Érthetetlenség, zokogás, önkeresés, elutasítás, idegenkedés, kíváncsiság, lázadó düh, beletörődés, hánykolódás, abbahagyás, megértés, újrakezdés, döbbenet, szembesítés, megkeményedés, tevés, még több tevés, hit, felfedezés, felelősség, döntés, megkönnyebbülés, szabadság. Szóval ezekből „lett” az ULTRA.

ULTRA - Tancsics Judit, Szabó Béla Wojtek

A díszbemutató után, áprilisban legszívesebben elbújtam volna a Világ elől. Hiszen a végén ott állok feszült izgalommal, rajtra készen, de senki nem tudja, nem látja, hogy a terheim nélkül, szabad szárnyakkal merre megyek, merre mehetek. Nem titok, az öt „varázslatos fehér kövem” édes teher volt számomra, ma már tudom. Nagyon sok mindent elvett tőlem, de rengeteget adott is. Fájt cipelni, de fájt letenni is. Paulo Coelho írja: Ahogy haladok a jövő felé, utamat segítik a múltbéli botlásaim után maradt nyomok.

Időnként, - ahogy Mokusle – én is csak feküdtem és nézegettem, hogy a „siker” megvolt, már le is kapcsolhatnának a gépről. De siker-e az, amit tettem?! Hajlongani és köszönni azt, amit meg sem csináltam. Nem, nem barátom Te még semmit sem értél el. Te még mindig egy Senki vagy. Elcsesztél mindent! Kezdetekben borsószem méretűvé zsugorodott az önbecsülésem. Egyetlen egyszer sem teljesítettem, mégis, hogy kerülhetek egy „filmkockára” a többiekkel? Paradoxon, ami frusztráció is egyben. Legalábbis nekem az volt. Persze erre van szakszerű kifejezés: antihős. Aztán persze ma már elfogadok mindent. Mert semmi sem csak fekete, vagy csak fehér. Ha akkor odaadtam magam, most is csak önmagam lehetek. És ez a jövőmet is determinálja.

ULTRA - díszbemutató

Rám és a filmre igaz a fizika egyik törvénye: hatás – ellenhatás. Talán az én együgyű „minden áron akarásom” miatt fogant meg, de azóta nem tudom megunni, akár hányszor is nézem meg. Mindig feszengek a nézőtéri székben, mikor érkezik a „kiskápolnás” jelenet. Na ezt az énemet nem szeretném soha sem elhagyni. Aki meztelen lélekkel vágyakozik mindenáron, megállíthatatlanul. Saját „polcomon”, saját kis világomban minduntalan hat dolgot újra és újra belém vés.

A nők cselekedetei, - Francoise és Judit – a társak tiszteletét mélyíti bennem. Nap, mint nap körül kell néznünk és ha ilyen odaadást látunk, azt végletekig becsülnünk kell, avagy keressük, hogy ezt megtaláljuk. Balázs személyisége a tényszerűséget égeti belém. Bármelyik kihívásodon vagy és leszel, ez a testi-lelki hullámvasút vár rád. Nem meglepődni kell, ha eljönnek a váltások, hanem várni kell rájuk, mert jönnek. Angelt látva, mindig a múltam jut eszembe. A reményekkel indulás, a bajlódás, a folyton újrakezdés és a fájdalmas megállás. De a múlt is én voltam, nincs mit szégyelni rajta. Anett minden alkalommal megtanít arra, hogy valami megváltoztathatatlan, együtt kell tudni haladnunk a terheinkkel, azok ugyanúgy „testrészeink”, és valami nehézség mindig lesz az életünkben. A jelenemben ezeket a teherhordó, dinamikus futólépteket tervezgetem. A jövőmet Gilles pimasz közömbösségével képzelem el, aki 75 km-t megtesz még ha kicsit görcsöl is, és mindegy számára, hogy 20 km-t vagy 170 km-t futott eddig.

Magamat nézve pedig, arra emlékezem, hogy mindig eljön az a pillanat, amikor megszületik a hited, a bizonyosságod, hogy bármilyen elképzelhetetlen feladatra is vállalkoztál, meg fogod csinálni. Ahogy 2014-ben egy héttel a Terep Százas után teljesítetted a Békéscsaba-Aradot, ahogy 2015-ben egy héttel a svájci 24 órás 186 km után neki indultál a Privát Spartathlonnak, ahogy 2016-ban egy héttel az Ultrabalaton után teljesítetted a Mátra115 terepfutást, ahogy 2017-ben egy héttel a 48 órás futás után végig mentél a Vadlám Ultra Trail útvonalán. Szóval a hit pillanata mindig eljön. Hited volt és hited lesz. De ha kell, akkor „okosan” higgy! :-)

Privát Spartathlon - Montain top

Igaz, hogy szabad lettem, de eddig még nem mentem végig soha. Még mindig csak félúton vagyok. Vagy ebből a szóból az „út” a fontosabb? Tehát az én Ultrámnak még nincs vége. Játszanom kell tovább a „szerepemet”, írnom kell tovább a történetet …

 
9. KILIAN VEZÉNYEL

Kiszögelések és vaskampók. Életem és futásom sziklafalas kapaszkodóira újra és újra rálelek. Az előzőt én hozom létre a próbálgatásokkal és tapasztalásokkal, az utóbbit a motiváló könyvekben lehet megtalálni. Valahogy érzékem van rá, hogy mit vegyek le a polcról, adott szituációban és élethelyzetben. Bevonzom és beleillik vágyaimba. Kilian Jornet – Futni vagy meghalni. Látom, ahogy felsétál a színpadra, megigazítja a kottákat, majd beint a zenekarnak és felharsan az új szimfónia. Ő a Karmester!

Kilian Jornet

A kis gyerek, mikor „tanulja” a világot csak egy kérdést ismer: miért? miért? miért? Miért futok? Jó érezni az endorfinszint megemelkedését, jó egészségesnek érezni magam, jó, hogy eltereli a problémákat, jó tartozni egy csoporthoz, jó követni a sorsomat, jó elmenekülni a félelmek elől, jó megtalálni a kiveszőfélben lévő romantikát, jó drámai legendák szereplőjévé válni vagy csak jó nem gondolkodni azon, hogy miért?

Minden karakter kap egy miértet, az én „bélyegem” az lett, hogy valami sikerélményért csinálom. Balázs egyik összefoglalásában érdekesen írja: egykor Bélában … megszületett az elhatározás, hogy kitörjön a "szabóbélaságból"”. És valóban én a futást egyfajta „csillagkapunak” használtam. Átjártam rajta, folyton teleportáltam magam egy teljesebb érzelmi univerzumba. Míg nem azon vettem észre magam, hogy már nem tudtam melyik a valóságos világ, mert már a csillagkapu mindkét oldalán kendőzetlenül hagytam, hogy érezzek.

Idővel már nincsenek sablonok, mert előbb-utóbb mindegyik életérzésbe belegabalyodunk. Mindezeken túl számomra csak nem régen világosodott meg, hogy nekem a futásnak a „szenvedélye” kell. Ekkora érzelmi spektrumot nem tudok bejárni életem más részeiben. Az ultrafutás, mint egy hisztis mediterrán szerető. Olykor gyengéden melléd bújik, cirógat. Siker, jönnek az eredmények, „óraműpontossággal” együtt teljesedik be minden, amiket elterveztél. Aztán meg hirtelen az utcán találod magad ázva, fázva. Dühösen dobálja ki az ablakon a gatyáidat és az ingeidet. Te pedig megkeresed azt a picike kis bőröndöt, amivel neki vágsz újra a semmibe. Néha bliccelsz egy-egy vonaton, néha a cipőd orrával felvered az útmenti port, vagy éppen a csapkodó esőben a sarat dagasztod. De mindig bízol benne, és van hited megvárni, hogy újra kisüssön a Nap és fürdetheted arcodat a melegében.

Az általam már elég régóta művelt tevékenységben Kilian első gondolata alkotásra ösztönöz. Szerinte a futás ugyanolyan művészet, mint a festészet vagy a zeneszerzés. Egy mestermű létrehozásához négy alapfogalommal kell tisztában lenni. Ezek a technika, a gyakorlás, a tehetség és az inspiráció.És valóban ezek a művészi vágyak szökkennek szárba bennem, mikor olvasom képi szavait. „Igyekszem bármiféle nyom nélkül haladni a terepen, minél csendesebben. Mintha suhannék az ösvény fölött, a föld alig érzi meg, ahogy hozzáérek a kövekhez. Mindig alkalmazkodom a terephez, nagy léptekben futva vagy kis lépésekben gyalogolva a meredek emelkedőkön; vagy hagyva, hogy testem és a terep könnyed táncot lejtsen egymással a lejtőkön anélkül, hogy bármit is erőltetnék. De az alkotás közben soha nem felejthetjük el, hogy a „színpad” alázatot követel, mert egyedül vagyok, és a hegy hatalmassá nőtt, én pedig csupán egy falevél vagyok, melynek sorsa azon múlik, merre fúj a szél. … emberek vagyunk, parányiak és jelentéktelenek a világban, ahol a természet felfoghatatlan ereje vesz körül minket.

Én úgy látom, hogy tiszteljük és csodáljuk egymást mi, ultrafutók. Most az aszfaltos és a terep kategóriára gondolok. Persze félve merészkedünk át egymás színpadára, hiszen mást igényel és mást is ad az egyik és a másik. Szerencsés vagyok, hogy én élvezem mindkettőt és keresem is mindkettőt. Kilian futás közbeni vágyakozása fókuszál az érzéki különbségre: Eddig egyetlen emelkedő sem volt olyan meredek, hogy gyalogtempóra kelljen váltanom. Pedig szeretnék már egy kicsit felfelé mászni, vagy találni egy technikásabb lejtőt, ahol minden egyes lépésemre figyelnem kell, hogy ne essek el, ahol a futás egyirányú lépések sorozata helyett szinte tánccá változik a sziklák fölött.

Kilian Jornet - UTMB

A hosszú, sűrű gesztenyebarna hajú fiatal lányt, Albát még Barcelonában ismerte meg Kilian. Mennyire érdekes és meghatározó a közeli társak ott léte, no és a hiánya. Azt hiszem én is sokáig emlékezni fogok a Tripoli útra, ahol egy „privát” döntés az életemet változtatta meg, ahol egy másik döntés az életemet változtathatta volna meg. Kilian így elmélkedik: Albát valójában soha nem érdekelték a versenyen elért eredményeim. Egyetlen alkalommal sem jött el megnézni engem, bár nap mint nap látta, ahogy edzek, és ő is gyakran futott. Tudta, hogy számomra a versenyzés a motiváció forrása, s bár másképp gondolkodott, megértett engem.

Alba távozásának hatására sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is jelentek saját magamnak. … hogy a győzelmek ott vannak, ahova saját magunk tesszük őket. Akárhány győzelmed lehet, azok csak és kizárólag számodra lesznek értékesek … arra ösztönzött, hogy erőt keressek a körülöttem lévőkben, mert nem az az erős, aki elsőként ér célba, hanem az, aki a leginkább örömét leli abban, amit csinál.” „ … hosszú beszélgetésbe bonyolódtunk a boldogságról, arról, hogy mennyire fontos, hogy az ember azzal foglalkozzon, ami örömet jelent neki, azt az ételt egye, amit szeret, és összességében véve úgy éljen, ahogy neki tetszik.

Csak azt tudom, hogy az ösztöneimet kell követnem, mert az ösztöneim mutatják meg a helyes utat az álmaim megvalósításához.Igen, talán én még ma is néha kétkedem, vajon mi lett volna ott éjszaka a kamionok között. Kilian sokkal bölcsebb és teljesen igaza van: Mindannyiunk életében eljön az a nap, amikor döntenünk kell, hogy melyik utat választjuk. És ha már ráléptünk, többé nem érdemes azon gondolkodni, mi lett volna, ha máshogy döntünk. Abból kell a legtöbbet kihoznunk, amit választottunk. Sosem fogjuk megtudni, milyen dolgokat tartogatott volna nekünk a sors a másik úton, még ha álmatlan éjszakákon néha eszünkbe is jut, hogy talán az lett volna a jobb.

A kör bezárult, az örvény elnyelt minket, hiszen egész életemben a futáson gondolkodom: előtte azon, hogy hogyan futok majd, amikor futni fogok, közben azon, hogy hogyan csinálom, utána pedig azon, hogy milyen volt.

Jövök szüretelni, hiszen rátalálok a „hozzáállás szőlőfürtjeire”, csüngök rajtuk. A következő idézeteket lépten-nyomon, minden hatalmas célversenyem előtt el kell olvasnom, be kell magolnom és fel kell mondanom százszor. Mert ez a legnagyobb nehézségem. Fontos, hogy a versenyre egy zárt térként, egy buborékként tudjak gondolni. Ezen a buborékon belül csak a verseny létezik, az ellenfelek és én. Minden mást ki kell zárni. A kifogások, az elmaradt edzések, problémák a munkahelyen vagy otthon – mindezt félre kell tudni tenni. A verseny egy külön élet, amely a verseny napjának reggelén kezdődik, és a célszalag átszakításával ér véget.

A verseny megtanított rá, hogy a leggyorsabb megoldást keressem, ha el kell hárítanom egy akadályt, hogy magam mögött hagyhassam a múltat, és újra a célra összpontosíthassak.” „Valójában, ha jó volt a felkészülés és az edzés, nincs is okunk az aggódásra, azt kell feltételeznünk, hogy sikerülni fog.” "Mielőtt szorongani kezdenénk, arra kell gondolnunk, hogy ez a mostani, világ végének tűnő probléma tíz év múlva már mindegy lesz, és csak egy mulatságos történetként fogunk emlékezni rá.

Ennek a bajnoknak a lételeme a „célratartás” fájdalma, bár kicsit ismerős és zsigereim emlékeznek, milyen egy maratonon az utolsó 3-4 km, vagy az Ultarbalatonon az utolsó 25 km. Nem azért jöttem el idáig, hogy a testem uralkodjon az elmém felett. … Hol marad az, hogy állítólag az agy az ember legerősebb izma? Hol marad az elme azon képessége, hogy eltörölje a fájdalmat, és hihetetlen dolgokat vigyen véghez? … Igenis képes vagyok rá, hogy még 15 percig fussak … boldogan érhessek célba, azzal a tudattal, hogy kihoztam magamból a legjobbat.

Kíváncsi bizsergés árad szét bennem, mikor rajthoz áll az UTMB-én. Athént ismerem, túl jól is, az is misztikus állapot. Az érzéseire próbálok figyelni, vajon mi is fog rám várni ott. Chamonix-ban este hatkor zsúfolásig megtelik a Balmat tér. …Lassan átvergődöm az akadályokon, és a rajtzónához érkezem. Körülnézek. Mindenhol elismert futók, akik iránt már nevük hallatán is tiszteletet érzek, mert arany sorokkal írták be magukat a sport történelemkönyvébe. … Épp lelkesen beszélgetek a többi futóval, amikor eldördül a rajtpisztoly, és felcsendül Vangelis alkotása. Egyre hangosabb a zene, a Paradicsom meghódítása lassan az emberek kiáltozását is elnyomja. A futók arcára kiülnek az érzelmek. Könnyek, mosolyok, komoly pillantások… Legbelül mindannyian érezzük, hogy ez lesz életünk egyik leghihetetlenebb kalandja, de egyúttal félünk is, mert nem tudjuk, képesek leszünk-e véghezvinni, bírjuk-e majd a kihívást testileg és szellemileg.

Háromszor nyerte meg ezt a versenyt: 2008, 2009, 2011. Idén ismét visszajött és 15 perccel a második helyre került. Szívmelengető és nagyon beszédes az idei befutó képe. Még jobban tisztelem Őt.

Kilian Jornet - UTMB - 2017 befutó

A lényeg nem a lábad, hanem az, hogy lélekben milyen erős vagy. Mert esőben, szélben, hóban is tudnod kell futni; ha a villám belecsap a fába melletted, akkor is tovább kell futnod; ha csípi a bőröd a hóesés, jégeső veri a tested, hogy kicsordulnak a könnyeid, akkor is tovább kell futnod; és ahhoz, hogy tovább fuss, le kell törölnöd a könnyeidet, hogy lásd a köveket, a falakat, az eget."

A Spartathlont hatszor próbáltam hivatalos versenyen és egyszer privát útamon teljesíteni. Nem ment! Ennyi áldozat nem lehet hiába való. Itt az ideje másképp állni a dolgokhoz. Most 3 évet vártam az UTMB-re. Csak egy lehetőségem van, a tárban csak egy töltény van és azzal kell célba találni.

A tartalom vagy a forma vagyunk? Hús és vér vagyunk, vagy érzések és érzelmek? … A lényeg az, hogy az életben csak az marad meg nekünk, amit átéltünk, amire visszaemlékezünk azért, hogy újraélve ismét érezzük az érzéseket, és mit sem számít, ha valamely pillanatban eltorzult. Minden emberi lénynek a boldogság a célja, ahhoz pedig az érzéseink vezetnek el minket, az apró örömök, a nagy győzelmek, az erős érzelmek, a szerelmek.

Tehát:

Futni vagy meghalni!

Csókold meg a dicsőséget, vagy halj bele a próbálkozásba!

De nem halhatsz meg, amíg nem adtál bele mindent, amíg nem kezdtél sírni a fájdalomtól és a sebektől. Nem adhatod fel. Az utolsó pillanatig harcolnod kell.

Kilian Jornet

 

Idézett könyvek, filmek:

Clint Eastwood – Millió dolláros bébi; Christopher McDougall: Futni születtünk; Nikolic Anita: Az egészséges gerinc; Danny Dreyer: ChiFutás; Dan Millman: A szellem törvényei; Lubics Szilvia: Másfél nap az élet; Kilian Jornet – Futni vagy meghalni.

Ezeből a könyvekből saját épülésem és motiválásom céljából szöveghűen idézek részleteket, hiszen úgy vélem az általam nagyon tisztelt szerzőik pont ebből a célból osztották meg velem gondolataikat, hogy azokat saját ízlésem szerint felhasználjam.

Felhasznált fotók készítői:

Saját képek; BSI fotó; Ultrabalaton; Sallai Gábor; ULTRA (képek); Simonyi Balázs; Lubics Szilvia; Őszi Szilvia; Internetről illusztrációs képek.

Hálás köszönet a felhasználhatóságukért.