Sárvár 2014

2014.04.26-27.

Odamész a kasszához. Kérsz egy jegyet. Aztán reggel 10-kor egy egész napra felülsz a „hullámvasútra”.

Ez az a verseny, ahol nagyon sok futóismerős, barát összetalálkozik. De, ami meghatározóan csak itt jellemző, millió „arcunkat” mutatjuk egymásnak körről körre. Azt gondolom ez a „köszönetek” versenye is, mert itt akárki akármennyi kilométert rak is össze a végére, csak hálálkodni tud a másiknak.

Az én „hálasorom” a következő, amit persze biztos, hogy nem tudok teljessé tenni. Ha mégis kimaradna valaki, akkor neki is őszintén köszönöm.

 

Öcsémnek Pistinek, akit ritkán látok, de a rajtnál váratlanul megjelent 6 éves kisfiával Szombathelyről és útnak indítottak. Gergő aztán még futott is velem pár métert. Ki tudja, lehet egyszer meghatározó lesz számára ez a pár „lépés”. Zsófinak, aki már 2007-től a Bécs-Budapest óta „rugdos”. Most viszont nem okoztam csalódást neki. Editkének, Zahorán Jani párjának, aki kitartóan támogatott és folyamatosan szurkolt. Szőnyi Fecónak, aki egy szlovákiai esküvőt követően jött el hozzánk éjfélkor, hogy minden futóhoz legyen pár jó szava. Nekem pedig, hogy „tanítsa”, hogyan kell el kezdeni futni a sétából, amikor már semmi porcikád sem kívánja. Tudjuk jól, hogy ezt 30 napig tudja folyamatosan. :-) Legalább 10 körön keresztül világított rá, hogy erős vagyok, csak én azt „nem tudom”. Páromnak Juditnak, aki győri hétvégi kötelezettsége ellenére benézett hozzám pár percre, hogy ismét megkérdezze: Mennyit fogsz futni? És nekem csak egy válaszom lehetett ismét: 24 órát. :-) Misinek (yeppster), aki segített ebben a villámlátogatásban.

A legnagyobb áldozatot hozta miattam 12 éves (!) Attila fiam, aki 24 órán át leste, figyelte kívánságaimat, csöppnyi fáradtságot sem mutatva. Kemény fiú, hittem, hogy meg tudja tenni. A legnagyobb tette, hogy 18 óránál meggátolta, hogy vacogva felmenjek és lefeküdjek végleg a jó puha meleg ágyba. 3 perc alatt „elrendezett”!!! Úgy tette, hogy mindent azonnal megértettem és visszamentem a pályára. Erre „hatalmaztam fel”, mikor még „józan” voltam. ;-)

Számtalan köszönet Ispinek, és Szabó Krisztinek, akik nagyon sok futót istápoltak a verseny alatt. Krisztikém kitartóan tömte belém az utolsó órákban a sózott mozarella golyókat ellenvetést nem tűrve. :-) Az utolsó órában Lőw Andristól kaptam hasznos javaslatot, hogy vegyem már át a rövid alsó és felsőt, mert úgy tűz a Nap. Aztán mindenkörnél a központi frissítő asztalról adogatta a kezembe az ízós poharakat. Az utolsó 50 percnél úgy voltam, hogy a sok szenvedés és egész napos nyavalygás után „jöjjön ki” minden belőlem. Talán 9 kört hoztam össze a végén. A célkapunál minden körnél a harsogó szurkolásban Márkus Öcsi arcát figyeltem, aki „bekiabálta” az agyamba, hogy egyre gyorsulsz.

Tehát: KÖSZÖNÖM! Köszönöm mindenkinek, aki egy pillanatot is rám szánt!

Nagyon gratulálok mindenkinek, aki futott, aki befejezte, aki elvárásai szerint jól teljesített, akinek meglett a 200+ és persze mély tiszteletem a bajnokainknak!

 

Ez hát az ultrafutás „átka”. Csak a jót, csak a szépet tudtam leírni, csak erre emlékezem már. Pedig menetközben a jó francba elküldtem az egész világot. És azt gondoltam ezt aztán soha.

Remélem Iminek is tetszett ez a két nap. Mint sokunknak, nekem is nagyon jó barátom volt. Mindig azt láttam rajta, hogy nagyon szeret futni.

 

A statisztikát megnézve, 621 méterrel maradtam el az eddigi PB-től. Azért lassacskán erősödöm ……..