Keszthelyi befutó 2013

avagy egy képzeletbeli belső riport egy maratoni befutóról

 

„ … A zene elindul teljes decibellel. Ahogy felcsendülnek az egyszerű hangok, tarkódon érzed a bizsergést, mert rádöbbensz eljött a végső roham. Feszültség kezd vibrálni benned, mert jól tudod, a csendes, selymes dallamok beváltanak majd vad dinamikába. Na mikor, mikor jön már?!

 

Lassan megközelíted az utolsó sarkot, és mikor felpörögnek a dobok és megszólal a szöveg, éppen ráfordulsz a célegyenesre. Távolban feltűnik a célkapu is. Irtó messze van! De a dobok rád üvöltenek, rád ordítanak: Gyerünk, indulj! Mintha csúzlival akarnál ólomtömböket kilőni, nem mozdul semmi. De a zene pörgése kezdi égetni a talpad, és te vad dühvel kiszakítod lábaidat az aszfaltból. A zene hömpölygése ekkor azonnal elsodor, felkap, és tajtékos habjain zúdulsz tovább. Nincs visszaút, a lendület elragadt.

 

Füledet megtölti a szünet nélküli „tüttü-tü, tüttü-tü”, és mindig, amikor a dallam kúszik egyet magasabbra, leválik egy-egy rakéta magasabb fokozatba juttatva. Légzésed megbolydul, zihálsz, és szinte nyeled a levegőt, ami felhasítva légcsöved szétfeszíti tüdődet. Tolod neki és érzed, hogy minden reng körülötted. Már csúcsrajártál, de a cél még mindig fényévekre van tőled. A zene is kezd össze-vissza kalimpálni, akár a lábaid. Egy ősrobbanással felnégyelődsz, darabokra hullasz. Sejtjeid atomjai megelőznek, otthagynak téged. S a tudatod, a gondolatod, az az álnok, aljas csibész elszökik, és már ott lődörög a célszalag közelében. De a láb nélkül nem ér, együtt kell bemenniük. Szemed is megcsal, a célkapu délibábbá változik. Testedet újra összerendezi a „tüttü-tü”, de már nem érdekel semmi sem, itt hagyod ezt a világot.

 

Becsukott szemmel, füledben az őrjítő zajjal robotolsz, nem érdekel, hogy fáj, hiszen már régóta nem érzel semmit. 10 méter, kilenc, nyolc. És mielőtt még elpattannának a gitár húrjai és halántékodon az erek. Mielőtt még kiütnének szívedben a dugattyúk, és mielőtt még légszomjad megfojtana: ….. eltűnik az idő, eltűnik a tér.

 

Csend lesz. Csak az a tízezred másodpercnyi pillanat jár körbe és körbe és körbe. Vége! …”

Ui: A riport megtörtént eseményeket dolgoz fel. :-) Ráadásul az élet Cris Rea-tól a „Road to Hell”-t dobta ki. Út a pokolba – hát ettől is felállt a szőr a hátamon, ahogy kapaszkodtam az utolsó emelkedőnél. :-)

 

Abszolutban: 27. lettem a 149 célba érkező között. Az eddigi kilenc maratonom közül ez sikerült a legjobban. Mind a hat keszthelyi maratonon itt voltam, de azt hiszem ez nekem itt kötelező. Az eredmények persze, hogy "szórnak", hiszen volt úgy hogy előző nap a Tisza-tavat futottam körbe (70 km), vagy a Tanúhegyek túrát (50 km) futottam le. Most viszont kipihenten, csak erre készülve jöttem és nem érdekelt a 29 fokos meleg sem.

 

Eredmények:

2006 - 4:58:27 (7:04) - Budapest - 42. évesen

2007 - 4:21:56 (6:13) - Budapest

2008 - 4:57:17 (7:03) - 1. Keszthely

2009 - 3:47:56 (5:24) - 2. Keszthely

2010 - 4:04:42 (5:48) - 3. Keszthely

2011 - 3:47:35 (5:23) - Komárom

2011 - 4:06:20 (5:50) - 4. Keszthely

2012 - 4:32:12 (6:27) - 5. Keszthely

2013 - 3:38:38 (5:11) - 6. Keszthely