Ultrabalaton 2009

2009. június 20.

Idei futóévem nagy állomásának terveztem az Ultrabalaton teljesítését. Ez Kolombusz-féle felfedezés volt számomra, mert többnapos versenyen már futottam hosszabbat (BÉ-BU 320 km), de 212 km-t folyamatosan egyben még nem. Hatalmas feladat, amire megfelelő erőnlétet kell megalapozni. Ezért edzéseim során igyekeztem nagyon sok km-t gyűjteni. Az utolsó hónapokban már alig hagytam pihenőidőket, mert érezni akartam a fáradtságot, a kínt, ami várni fog rám, és amit le kell majd küzdenem. A tapasztalatok szerint ekkor mindig hőség van, így a hosszú edzéseimet próbáltam délidőben teljesíteni.

Közelgett a verseny időpontja, nyugodt voltam, mert letettem a szükséges edzésmunkát. Viszont az időjárás előrejelzés folyamatosan változott és már esőre is kellett számítani. De mikor, hol és mennyi fog esni, nem mindegy, ettől is sok függhet?! Újabb lecke, melyet az utolsó pillanatban oldottam meg. Rátaláltam a www.freemeteo.com oldalra, ahol minden fontos balatoni település 2 órára lebontott 7 napra előre szóló előjelzését lehetett megtudni (ajánlom mindenkinek). Bíztam a jóslatban, így tudtam, hogy Szigligetnél indul be az áztató eső és csak Keszthelyig tart és utána a másnapi befutóig semmi csapadék. Öltözékkel így készültem.

Tihanyban a rajtnál fenomenális volt, számtalan futóismerős, futást szerető ember és az ultrafutás géniuszai is. Én pedig indulok velük.

Volt leírt tervem, ahogy mindig, hogy hova mikorra akarok eljutni. Természetesen kb. csak 120 km-ig ismertem jól az erőnlétemet, így azt nagyon jól belőttem. A további számok, pedig inkább vágyak és megközelítendő értékek voltak. Keszthelyig félig 6, félig 7 perceseket akartam, így meg is lett a 2,5 óra tartalékom. Előtte megjött az eső a széllökésekkel, de nem ért váratlanul. Két kísérőm volt, először a nagy fiam Zánkától Keszthelyig kerékpárral, így tőle tudtam elkérni az esőkabátot azonnal mihelyst tartósra fordult a szemerkélés. Az nem zavart, hogy a cipőm és a rövid alsóm átázott, viszont jó meleg dunsztot adott az esőkabát. Párom, Judit pedig autóval kísért Fenékpusztától egészen Tihanyig.

Kb. 85 km-nél jött az első holtpontom, amikor meglassultam, ezért előre hoztam a vizes ruhák levetését, mert legalább ekkor kifújhattam magam egy kicsit. A száraz ruha, no meg a Horváth Mónikával együtt rótt pár km újra lendületet adott. Este és hajnalban végül is egyáltalán nem tűnt hidegnek a 11-12 fok. Egészen Siófokig nagyon jó erővel mentem és magam is elcsodálkoztam most utólag, hogy a lista szerint ekkor még 35. voltam. Judit ekkor még dicsért. Viszont Balatonvilágosnál (kb. 160 km) jött a második holtpontom. Ezen nagyon-nagyon nehezen vergődtem át, ekkor jöttek az emelkedők is. Bár volt kb. 3,5 óra tartalékom, mégis megijedtem, hogy nem lesz elég a végén lévő kínhalálra, így viszonylag összekaptam magam. Ez eredménye volt Judit mentális rugdosásának is. (Elmondása szerint csak a szidást vettem komolyan.)

Szerintem a frissítés szervezése tökéletes volt. Menetközben nagyon optimálisan ettem, bár magam is csodálkoztam, hogy miket ettem össze. Például ettem sózott paradicsomot, olívabogyókat, barackbefőttet, mézzel, szőlőcukrokkal és sós ropival kb. fél perc alatt és még indulásra egy dinnyeszelet magammal, izotóniás ital, plusz a kulacs feltöltése, de ez tényleg egy perc alatt. Jól bírta a gyomrom.

Balatonkenese után jött némi ízelítő a melegből, locsoltam is magam. Nem éreztem alvatlansági fáradtságot, de a szemem el kezdett égni. Nagyon sok alattomos emelkedő volt Balatonfüredig, ahol már felfelé csak gyalogolni tudtam és csak lefelé futottam. A gond akkor volt, mikor kb. 30 km-rel a vége előtt minden lépésnél, a bal bokámon éreztem a megerőltetést, a fájdalmat. Furcsa, de elviselhetőbb volt futni, mint sétálni, viszont az izmok egyre fáradtabbak voltak. Utólag tudom, fel kellett volna vennem a fáslit. Ez legalább 40 perc javulást eredményezett volna, no meg mentális hatást, hogy haladok, jobban összeraktam volna a fejemet is.

A sok tartalék fogyott, de a lehetőségemhez képest nyomtam. Lassan felkapaszkodtam Tihanyba is. A faluban már húzott a cél és a befutó fantasztikus volt. 30 órája és 40 perce vártam erre a pillanatra, hogy a nevemmel ellátott befutó szalagot átszakítsam.

Nagyon örülök, hogy sikerült. A 126 indulóból 73-an csináltuk végig és közülük 56. lettem. Igen, voltak nehéz és kemény időszakok, de sikerült túllépni rajtuk. A sok-sok munkának meglett az eredménye. De még mindig rengeteget tanultam, amit legközelebb másképp kell tennem.